Loeb a szőlőhegyek ura

TÓTH ANITA jelenti TrierbőlTÓTH ANITA jelenti Trierből
Vágólapra másolva!
2003.07.27. 22:18
Címkék
"Eléggé izgatott vagyok. Boldog lennék, ha már vége lenne ennek a futamnak  sóhajtott gondterhelten a versenyben vezető Sebastien Loeb egy gyorsasági szakasszal a cél előtt. Ebből a rövidke kiszólásából is kitűnik, micsoda izgalmakat kellett átélniük a versenyzőknek a Német Rali utolsó napján, amikor az első naphoz hasonlóan szőlőhegyek szűk útjain zajlott a csata.
Loebék az összetettben tíz pontra megközelítették az élen álló Burns, Reid egységet
Loebék az összetettben tíz pontra megközelítették az élen álló Burns, Reid egységet
Loebék az összetettben tíz pontra megközelítették az élen álló Burns, Reid egységet
Loebék az összetettben tíz pontra megközelítették az élen álló Burns, Reid egységet
Loebék az összetettben tíz pontra megközelítették az élen álló Burns, Reid egységet
Loebék az összetettben tíz pontra megközelítették az élen álló Burns, Reid egységet
Mert bár a Citroen francia versenyzője már szombat délután átvette a vezetést, egyetlen pillanatig sem lehetett biztos a győzelmében. Nem más üldözte ugyanis, mint a világbajnoki címvédő Marcus Grönholm – no meg a huszonkettőből tíz gyorsasági szakaszt megnyerő Markko Märtin, aki azonban újabb technikai gondok miatt elveszítette a harmadik helyét (rá később visszatérünk).
A zárónapon tehát Loeb és Grönholm párharca tartotta izgalomban a nézőket, akik a szakadó eső ellenére végig kitartottak (a három nap alatt 268 ezer fizető szurkoló látta a viadalt). A Peugeot kétszeres világbajnoka szombat este tett egy olyan ígéretet, hogy tövig nyomja a gázpedált, és harcba száll a győzelemért, ám azzal nem számolt, hogy már a reggeli első gyorsaságin megüti a kocsija elejét, és jó néhány másodpercet veszít. Grönholmot azonban nem olyan fából faragták, hogy csak úgy feladja. Küzdött derekasan, ám ezúttal Loeb mellett állt Fortuna: ha csak 3.6 másodperccel is, de megtartotta az éllovas pozícióját, és Monte-Carlo után Németországban megszerezte idei második futamgyőzelmét. Ez egyben azt is jelenti, hogy sikerült dupláznia, hiszen tavaly is ő gurulhatott fel először a céldobogóra Trierben.
A Peugeot-csapatnak sem volt azonban rossz napja, hiszen Grönholm mellett Richard Burns is "felkapaszkodott” a pódiumra. A langaléta angol egész nap Colin McRae-vel vívott az utolsó, még kiadó dobogós helyért, és végül sikerrel járt. Ebben nagy szerepe volt annak a gyorsasági szakasznak, amelyet rajta kívül az összes vetélytársa esőben teljesített. És mivel Carlos Sainz "csak” hatodik lett, Burns nemcsak megtartotta vezető pozícióját az összetett pontversenyben, hanem egyről négypontosra növelte az előnyét.
De térjünk vissza Märtinra, aki ötödikként zárta a viadalt! Az észt pilóta pénteken váltóhibával küszködött, és az elsőről a tizedik helyre esett vissza, szombaton azonban parádés produkcióval felzárkózott a harmadik helyre. Úgy tűnt, a győzelemre is van esélye, ám a Focus az egyik gyorsaságin négyből kétkerékhajtásúvá vált, így Märtin negyven másodpercet veszített. Ráadásul a szervizelés is tovább tartott, mint kellett volna, úgyhogy az észt húsz másodperc büntetést is kapott a késés miatt. És még így is ötödik lett. Ezután felvetődik a kérdés, mire lenne képes ez az ember, ha csak egy kicsit is kegyeibe fogadná Fortuna…
Az említett pilótákon kívül a fiatal belga Francois Duval két, a viadalt technikai gondok miatt végigszenvedő Petter Solberg pedig egy pontot szerzett, és mivel a legjobb nyolcban három Citroen volt, Freddy Loix is gyűjtött egyet, igaz, nem magának, hanem csapatának. A Hyundai egyébként még ezzel az egy ponttal is elégedett lehet, hiszen az autói motorerőben nem veszik fel a versenyt a többiekkel, márpedig ezeken a pályákon szükség volt az erőre. Loix újdonsült csapattársa, a most először gyári pontszerzőnek nevezett Manfred Stohl szenvedett is ettől rendesen. Az OMV Motorsport pilótája korábban azzal a Peugeot-val autózott, amelyikkel a magyar bajnokságban ifjabb Tóth János, úgyhogy volt összehasonlítási alapja. A mérleg nyelve nem az Accent felé billent… A 18. hely mindenképp csalódás a számára, mert bár az aszfaltot nem kedveli különösebben, ennél azért jobbra számított.
A Hyundai azonban legalább azt elmondhatja, hogy az autói célba értek – nem úgy, mint a Skodáéi. A Mlada Boleslav-i csapat a német viadalon mutatta be az új Fabia WRC-ket, amelyek gyönyörűek, viszont egyelőre úgy tűnik, nem túl megbízhatóak, mivel Gardemeister és Auriol is technikai hiba miatt búcsúzott.

2. Német Rali, a 14 futamos vb 8. versenye

Abszolút végeredmény: 1. Loeb, Elena (francia, Citroen Xsara WRC) 3:46:50.4, 2. Grönholm, Räutiäinen (finn, Peugeot 206 WRC) 3.6 mp h., 3. Burns, Reid (brit, Peugeot 206 WRC) 19.7 mp h., 4. C. McRae, Ringer (brit, Citroen Xsara WRC) 31.4 mp h., 5. Märtin, Park (észt, brit, Ford Focus WRC) 57.9 mp h., 6. Sainz, Marti (spanyol, Citroen Xsara WRC) 1:38.6 p h., 7. Duval, Prevot (belga, Ford Focus WRC) 1:48.1 p h., 8. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza WRC) 2:30.2 p h., …11. Loix, Smeets (belga, Hyundai Accent WRC)* 4:55.6 p h.
A *-gal jelzett páros a gyártók versenyében szerzett pontot.

A vb állása 8 verseny után. Pilóták: 1. Burns 43 pont, 2. Sainz 39, 3. Grönholm 38, 4. Loeb 33, 5. Solberg 30, 6. C. McRae 28, 7. Märtin 27, 8. Rovanperä (finn, Peugeot 206 WRC) 16. Gyártók: 1. Peugeot 95 pont, 2. Citroen 88, 3. Ford 50, 4. Subaru 49, 5. Skoda 20, 6. Hyundai 7

Következik (augusztus 8–10.): Finn Rali, a vb 9. futama
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik