Ukrajna: Újra emberelőnyben diadalmaskodott a Dinamo

2003.07.24. 21:05
Címkék
A harmadik játéknap után is hibátlan az ezúttal egyformán idegenben, egy-egy újonc otthonában nyerő Sahtar és Dnipro. Bernd Schuster csapata, a Sahtar a mezőnyben egyedül pont nélkül álló Boriszfen otthonába látogatott, és majdnem pórul járt.
Az egyébként végig többet kezdeményező vendégeknek a kapufa és Pletikosa kapus bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy 270 perc után is érintetlen maradjon a hálójuk. A hajrában pedig Vorobej találata három pontot hozott a számukra. A forduló rangadójaként beharangozott Dinamo–Arszenal fővárosi derbi gyakorlatilag a 9. percben eldőlt, amikor a vendégektől Csernovot súlyos szabálytalanság miatt kiállította a játékvezető (érdekesség, hogy a Dinamo első hazai bajnokiján a 10. percben fogyatkozott meg az ellenfél…). Az első félidőben Leko és Sackih volt eredményes, fordulás után pedig az újonc Huszev állította be a 3–0-s végeredményt. A Dinamóban Bodnár László ezúttal sem szerepelt. Túljutott viszont első másodosztályú fellépésén a másik ukrajnai magyar légiós, Nagy Zsolt. A középpályás a Niva Vinnica színeiben öt perc játéklehetőséget kapott edzőjétől, a másodosztály idénynyitóján a Szpartak ellen 3–0-ra megnyert hazai találkozón – jelentette tudósítónk, Jakab Lajos.3. forduló: Obolony Kijev–Krivbász 1–1, Boriszfen Boriszpil–Sahtar Doneck 0–1, Kárpáti Lviv–Metalurg Zaporizzsja 1–0, Zirka Kirovográd–Dnipro 0–3, Dinamo Kijev–Arszenal Kijev 3–0, Illicsevec Mariupol–Csernomorec Odessza 1–2, Metalurg Doneck–Voliny Luck 1–0, Vorszka Poltava–Tavrija Szimferopol 0–0
Az élcsoport: 1. Dnipro 9 pont (9–1), 2. Sahtar 9 (8–0), 3. Dinamo 6

ELÔKÉSZÜLETI MÉRKÔZÉSEK. Malajzia: Newcastle United (angol)–Birmingham City (angol) 2–1 (Shearer 37. – 11-esből, Ameobi 75., ill. Devlin 73. – 11-esből). Thaiföld: Liverpool (angol)–Thaiföld 3–1 (Heskey 31., Smicer 46., 65., ill. Somjet 45.)
Legfrissebb hírek

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE megnyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
26 perce

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
33 perce

A második félidőben Mbappé is betalált, már három góllal vezet a Real Madrid Valenciában

Spanyol labdarúgás
34 perce

Vereséggel zárta a magyar hokiválogatott a NEK-et

Jégkorong
40 perce

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
45 perce

A MÁV Előre vendégeként nyert a Pénzügyőr a férfi röpi Extraligában

Röplabda
54 perce

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
59 perce