Anglia: Keane három jó éve

2003.07.23. 22:19
Címkék
Roy Keane roppant elszánt: a világbajnokságon történt balhéja után, az előző idényben szinte teljesen leírt ír középpályás elhatározta: visszatér a csúcsra.
Álma a következő: még három idényt csúcsformában lehúz a "vörös ördögöknél”, akikkel mindenféle trófeát megnyer, majd ha 2006 nyarán lejár a szerződése, a kispadon, Sir Alex Ferguson utódaként folytatja tevékenységét.Merész elképzelésnek tűnik azután, hogy a vb-n összeszólalkozott Mick McCarthy akkori szövetségi kapitánynyal, majd lemondta a válogatottságot, miközben önéletrajzában bevallotta, egykor szándékosan okozott karriertörő sérülést Alf-Inge Haalandnak. Mindennek tetejébe térd- és csípőműtéten esett át, amelyek miatt az idény nagy részét kihagyta, és miután visszatért, elmaradt a kilencvenes években mutatott formájától."Az emberek azt mondják, hogy megváltoztam, és hogy számomra véget ért a csúcsfutball. Tizenhárom éves pályafutásom során voltak nehézségeim, de annyi kritikát nem kellett elviselnem, mint az elmúlt hónapokban. Az igazi profi nem száll el a sikerektől, és nem keseredik el, ha nehéz időszakon megy át. Tudom, hogy nem játszottam olyan jól, mint egykor, de nem is vagyok olyan förtelmes, mint azt egyesek mondják. Úgy érzem, van még bennem három jó idény, és ha Isten is megsegít, ezt a három esztendőt sikeresen el tudom tölteni az Old Traffordon. Ha esetleg itt nem kellek, máshol folytatom, de mindent megteszek, hogy hosszú legyen a pályafutásom. Harminc fölött már a pályán maradás az ember célja, de én nemcsak kiegészítő emberként akarok játszani, hanem a legjobbak között szeretnék maradni” – vázolta elképzeléseit Keane, aki rövidesen megkezdi tanulmányait egy edzőképző iskolában.
Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: az UVSE nyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
6 perce

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
13 perce

Valverde távoli gólja után Arda Güler közelről talált be a Valencia kapujába

Spanyol labdarúgás
14 perce

Vereséggel zárta a magyar hokiválogatott a NEK-et

Jégkorong
19 perce

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
25 perce

A MÁV Előre vendégeként nyert a Pénzügyőr a férfi röpi Extraligában

Röplabda
33 perce

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
39 perce

Futsal-vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
49 perce