Hiányos az élvonal mezőnye

Sz. G.Sz. G.
2003.07.17. 21:09
Címkék
Úgy tűnik, füstbe ment terv a Magyar Röplabda-szövetség elképzelése, miszerint hatról nyolccsapatosra bővítenék az immár visszaamatőrösített férfi Extraligát.
Az NYVRC megszűnését követően öten maradtak a mezőnyben, és mert az NB I-ből végül senki sem kíván feljebb lépni, a létszám meg is rekedt ötnél. Sőt, a nőknél sem teljes a lista, ugyanis a kiesett Szegedi DRE helyét, korábbi ígéretei ellenére, mégsem foglalja el az NB I győztese, a Haladás – de más sem. Így itt is csak heten vannak a már régóta megszokott nyolc helyett.Stevik Péter, a szövetség főtitkára szomorúan vette tudomásul a július 15-i határidővel immár véglegessé vált helyzetet, és elmondta: jövő keddre összehívták az MRSZ elnökségét, és a napirenden a bajnokság lebonyolításának megváltoztatása is szerepel. Hogy miként módosul a szisztéma, még nem lehet tudni, de a megoldási lehetőségek között tarthatjuk számon, hogy összevonják az Extraligát és az NB I-et, így kialakítván a 16 csapatos élvonalat. De, hangsúlyozzuk, ez csak egy a variációk közül.
Legfrissebb hírek

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
7 perce

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
23 perce

A Videoton kapufáig, a BVSC három gólig jutott Fehérváron

Labdarúgó NB II
29 perce

A Gyirmót a végén egyenlített a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
32 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
41 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
46 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
46 perce

Újra leszakadt az ég, piros zászló van érvényben – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
46 perce