Ismét Fekete–Gál párharc?

Vágólapra másolva!
2003.07.15. 22:46
Címkék
Alig jutott szusszanásnyi idejük válogatott tornászainknak a hét végi Ukrajna elleni csapattalálkozó után, szerdán ismét téthelyzetben lépnek a szerekhez, a második világbajnoki válogatóviadalt rendezik meg a tatai edzőtáborban.
Bár a válogatott verseny alapján (mindössze 2.4 ponttal kaptak ki az olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok ukrán csapattól) remek formában vannak versenyzőink, előre jelezhető, hogy meglehetősen fáradtan mozognak majd a szereken.Vereckei István férfi szövetségi kapitány ugyanis nem sok pihenési lehetőséget biztosított a számukra a viadal után, ráadásul a válogató előtti délelőttöt is munkával töltik el a versenyzők. – Szerda délelőtt csak átmozgató edzést tartok, különösebben nem terhelem le a fiúkat – mondta a kapitány. – Bár fontos verseny előtt állnak, és valóban nagy a harc a világbajnoki részvételért, a munka nem állhat le. Még akkor sem, ha hét végén sokat kiadtak magukból a versenyzők, csapatszinten az idei legjobb pontszámot teljesítették, s ha nem lettek volna apróbb rontásaink, meg is foghattuk volna az ukránokat. – A hét végén Fekete Levente, Gál Róbert és Lőrik Attila teljesítményével volt tökéletesen elégedett. Ezúttal kitől várja a legjobb szereplést?– Mindenki remek formában van, de szerintem az első válogatót nyerő Fekete és Gál csatázik majd az első helyért. Ôk ketten, valamint Detrői Zoltán és a fiatal Horváth Csaba vállalja majd a hatszeres megméretést.– A korábban sérülésekkel bajlódó tornászokkal mi a helyzet?– Lőrik Attila és Király Roland öt szeren indul, míg Takács Árpád továbbra is négy szeren vethető be, de hármójuk mellett kíváncsian várom a fiatal Hetrovics Marcell teljesítményét is.– Mikor hirdet véglegesen csapatot?– A jövő héten még egy összecsapás lesz, és a három válogató összesítése alapján döntöm majd el, hogy augusztusban kikre számítok az anaheimi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
Legfrissebb hírek

Fucsovics remekelt a fináléban is, két szettben megnyerte a winston-salemi torna döntőjét!

Tenisz
2 órája

Az elengedés művészete – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
4 órája

NS: Kopasz Bálint immár háromszoros vb-győztes a királyszámban! Rajtol a US Open

Kajak-kenu
4 órája

Mennyi a megyei? – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
4 órája

Vasárnapi sportműsor: MotoGP-futam a Balatonnál, rajtol a US Open

Minden más foci
4 órája

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
4 órája

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
5 órája

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik