Cúper álma: Stam

M. T.M. T.
2003.07.15. 21:52
Címkék
"Meg kell nyernem vagy a bajnokságot, vagy a Bajnokok Ligáját, különben ez lesz az utolsó idényem az Internél." Hector Cúper, a kék-feketék argentin mestere nem sokat köntörfalazott az idény első sajtótájékoztatóján, hanem mindenki tudtára adta, hogy önmaga számára is ultimátumot adott.
Sőt, még valamit hozzátett: "Abban is biztos vagyok, hogy nem lesz elég nyernem, hanem jól is kell játszanom a csapattal. Többet kell birtokolnunk a labdát, a játékosoknak pedig egyenletesebb teljesítményt kell nyújtaniuk az idény során, és egy-egy mérkőzésen belül is.”Cúper azt is elmondta, hogy szerinte az Internek szüksége lenne még egy-két játékosra: egy szélső középpályásra és egy – lehetőleg magas – védőre. Az újságírók rákérdeztek, hogy Jaap Stamra gondol-e, mire sejtelmesen mosolygott, amiből arra lehetett következtetni, hogy továbbra is bízik az erős felépítésű holland futballista megszerzésében.Az Inter menedzserei már nem enynyire biztosak benne, hogy sikerül megvásárolni a Lazio középhátvédjét, a római kékek ugyanis közölték, hogy a készpénzen kívül a kolumbiai Córdobára is igényt tartanak, márpedig tőle aligha válik meg az Inter.Stam egyébként kedden – Sztankovics, Corradi, Negro és Peruzzi társaságában – egyike volt annak az öt futballistának, aki bemutatta a sajtónak a Lazio Vigo di Fassa-i edzőtáborában a csapat új mezének különböző változatait.Ami, ugye, aligha utal arra, hogy hamarosan elhagyja a római csapatot…
Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
31 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
54 perce

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 2–0

Foci vb 2026
1 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
1 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
1 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
2 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik