Amerika már negyeddöntős

2003.07.15. 21:47
Címkék
Brian McBride két góljával az Egyesült Államok két vállra fektette az acélosnak a legjobb indulattal sem nevezhető martinique-i válogatottat az Arany-kupa C-csoportjában, és ezzel elfoglalta helyét a negyeddöntőben, míg a másik mérkőzésen a D jelzésű trióban Kuba hasonló különbséggel verte meg Kanadát.
More két gólja sokkolta Kanadát
More két gólja sokkolta Kanadát
More két gólja sokkolta Kanadát
More két gólja sokkolta Kanadát
More két gólja sokkolta Kanadát
More két gólja sokkolta Kanadát
Az amerikaiak mérkőzésére nem egészen kilencezren voltak kíváncsiak, és bizony a távolmaradóknak lett igazuk, ugyanis az első félidő hajráját leszámítva gyakorlatilag nézhetetlen mérkőzést produkáltak a csapatok, ami leginkább a házigazdák számára kínos, hiszen Martinique sohasem tartozott a komoly játékerőt képviselő futballnemzetek közé. Az amerikaiakat McBride mentette meg a teljes lebőgéstől: előbb a 39. percben Raltson beadását fejelte Huerlie kapujába, majd négy perccel később – ismét csak Raltson átadásából – közeli lövésből volt eredményes. A csatár ezzel beérte az amerikai örökranglistán a 23 találatig jutó Bruce Murrayt, náluk pedig csak Joe-Max Moore (31), illetve Eric Wynalda (34) szerzett több gólt a nemzeti tizenegyben.
"A mérkőzés sztárja egyértelműen McBride volt, de Steve Raltson is kiválóan játszott – igyekezett fényezni viszonylag "matt” csapatát Bruce Arena, az Egyesült Államok szövetségi kapitánya, igaz, hozzátette: – A második félidőben már nagyon kijött a fáradtság a fiúkon, ezért leeresztettünk. Leginkább annak örülünk, hogy bejutottunk a negyeddöntőbe.”
Az amerikai csapat másik hőse Kasey Keller volt, a kapus ugyanis beérte Tony Meolát a kapott gólok nélküli találkozók tekintében – mindketten 32 találkozón őrizték hiba nélkül az Egyesült Államok kapuját.
A nap másik találkozóján a gyakorlatilag amatőrökből verbuvált kubai válogatott, ha nem is simán, de legyőzte a torna három évvel ezelőtti bajnokát, Kanadát. Az észak-amerikaiak előtt több ziccer is adódott, de Odelin Molina kapus mindent hárított, a túloldalon viszont Lester More kétszer is túljárt Lars Hirschfeld eszén. "Nagyon gyengén kezdtünk, ami megbosszulta magát – mondta a kanadaiakat gardírozó Holger Osieck, akinek az állása veszélybe kerülhet, ha csapata nem jut tovább a csoportból. – A teljesítményünk kritikán aluli volt, nem is keresek mentséget.”

Arany-kupa

C-csoport

Egyesült Államok–Martinique 2–0 (2–0)

Foxboro, 8780 néző
V: Morena (panamai). G: McBride (39., 43.). K: Girier-Dufournier (90.)

EGYESÜLT ÁLLAMOK: Keller – Hejduk, Bocanegra, Gibbs, Convey – Raltson, Mulrooney, Reyna (Stewart, 46.), Lewis (Mastroeni, 65.) – Donovan, McBride (Vanney, 86.)
MARTINIQUE: Huerlie – Vanton, Percin (Michaud, 68.), Girier-Dufournier, Dicanot – Gordon (Reyal, 82.), Duragrin, Suedline, Padoly (Germany, 75.), Lavril – Coridon

Az állás: 1. Egyesült Államok 6 pont (2 mérk.), 2. Martinique és Salvador 0-0 (mindkettő 0–2, 1)

D-csoport

Kuba–Kanada 2–0 (1–0)

Foxboro, 2500 néző
V: Prendergast (jamaicai). G: More (15., 46.)

KUBA: Molina – J. Márquez, Minoso, Crusata, L. Pérez – J. Ramírez, More, Castaneda (Dalcourt, 82.), Colome (Cervantes, 58.), R. Fernández (Rivero, 46.) – Faife
KANADA: Hirschfeld – Fenwick, Hastings (Corazzin, 78.), DeVos – Stalteri, Imhof, Dasovic – Canizalez (Hume, 46.), Polzniak – McKenna, Nash (Hutchinson, 83.)

Az állás: 1. Kuba 3 pont (2–0, 1 mérk.), 2. Kanada 3 (2–1, 2), 3. Costa Rica 0 (1)
Legfrissebb hírek

NB I: a hajrában egyenlített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
19 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
23 perce

A szünet felé közeledve belelendült a játékba a Győri ETO

Kézilabda
35 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
44 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
44 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
47 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
47 perce