Túl sok a játékos

Vágólapra másolva!
2003.07.14. 21:00
Címkék
Érdekes adattal szolgált a madridi illetőségű Marca, a sportnapilap szerint ugyanis 15 első osztályú gárdának összesen 85 felesleges játékosa van. A liga előírása szerint egy csapat legfeljebb 25 labdarúgót nevezhet be a bajnokságba, így elsősorban az Espanyolnak, a Deportivónak, a Valenciának és az Atlético Madridnak kell radikálisan csökkentenie a keretét, ezek a klubok ugyanis jelenleg több mint 30 futballistát foglalkoztatnak.
Morientes, a létszámon felüli csatársztár
Morientes, a létszámon felüli csatársztár
Morientes, a létszámon felüli csatársztár
Morientes, a létszámon felüli csatársztár
Morientes, a létszámon felüli csatársztár
Morientes, a létszámon felüli csatársztár
A labdarúgásban is tapasztalható gazdasági recesszió miatt különösen fontos minden játékos helyzete, ugyanis a legtöbb esetben attól függ egy új futballista érkezése, hogy a "felesleges” játékosok tudnak-e távozni, lehetőleg úgy, hogy pénzt is hozzanak a konyhára. Akinek az ügyét képtelenek megoldani, nagyot bukhat, mert végső esetben az egyesületek egyszerűen nem nevezik be az adott bajnokságba. Mindez ördögi kört alakíthat ki, hiszen aki nem játszik, az átigazolási piac újbóli megnyitásakor sem lesz keresett; nem lesz jó az edzőnek, akinek úgy kell kialakítania a lehetőleg győztes csapatot, hogy egyesekre csak a bajnokságon kívül számíthat; és a klubok is rosszul járnak, mert egy, a legjobb esetben is félig aktív játékosnak kell fizetniük a teljes gázsiját.
Jelen helyzetben a kölcsönadás tűnik az üdvözítő megoldásnak, hiszen a már említett általános anyagi gondok miatt a labdarúgók fizetését így két egyesület állja (hogy milyen arányban, az megállapodás kérdése). Az élvonalba az idén visszakerült Zaragoza például hivatalosan is megkereste a Real Madridot azzal, hogy szívesen látna kölcsönben néhány fővárosi játékost, és bár eddig nem történt előrelépés az ügyben, mindenképpen elgondolkodtató, hogy a világ leggazdagabb klubja nem hajtotta el azonnal a szegény rokont. Érdekes módon néhány szinttel lejjebb még jobb megoldásnak tűnik a kölcsönadás, ugyanis a legtöbb, túl sok játékost foglalkoztató, nem a közvetlen élmezőnyhöz tartozó egyesület számíthat a másodosztályúak segítségére, náluk ugyanis eleve kevesebb a pénz, a tudásbeli különbség viszont korántsem áthidalhatatlan.
Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
16 perce

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
44 perce

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
45 perce

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: megnyerték a helyosztójukat a magyar U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Újra „csatasorba áll” a szolnoki röplabdacsapat az élvonalban

Röplabda
2 órája

Kessié, Toney és Millot is betalált, az Al-Ahlival döntőznek Ronaldóék a szaúdi Szuperkupában

Minden más foci
2 órája

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik