Lovassport: Kecskeméti tizenkettedik helyen zárt Bredában

2003.07.14. 20:55
Címkék
A hollandiai Bredában rendezték meg a négyesfogat-hajtók hagyományos nemzetközi versenyét, amelyre a mezőnybe három magyar hajtó is nevezett. A Belgiumban készülő Böhler János (Izsák Sárfehér SE) lovai betegsége miatt végül nem állt rajthoz, ott volt viszont Kecskeméti László (Technotext SE) és Bozsik József (Szilvásvárad SE). A versenyt azonban csak Kecskeméti fejezte be, ő végül összetettben a 12. helyen végzett, míg Bozsikot a díjhajtásban kizárták: egy ínvédő fennmaradt az egyik lován, és ezt a szabályok nem engedélyezik.
A szilvásváradi hajtó ezt követően már nem állt rajthoz a szombati maratonon és a vasárnapi akadályhajtáson. A bredai versenyt egyébként a hollandok nyolcszoros világbajnoka, Chardon nyerte, a német világbajnok Freund és az ez évi aacheni győztes, ausztrál Boyd előtt. Csak Juhász László indul Karlstettenben

Új maratonpálya-avatóval egybekötve rendezték meg Szarvason a pónifogathajtó ob 3. fordulóját, amely a világbajnokságra készülő válogatottaknak egyben az utolsó válogatóversenye volt. A döntés értelmében végül egyedül ifjabb Juhász László szerzett indulási jogot az augusztusban Karlstettenben sorra kerülő pónifogathajtó-vb-re.

Pónifogathajtó ob, 3. forduló, Szarvas
Az összetett végeredménye. Egyes fogatok: 1. ifj. Tajti László (Kocsér) 249.87, 2. Mátyás (Dunavarsány) feladta. Kettes fogatok: 1. ifj. Juhász László (Bugac Abonyi Imre LK) 124.87, 2. Nagy R. (Mezőberény) 153.93, 3. Tajti (Kocsér) 154.73. Négyes fogatok: 1. Mórocz János (Szarvas) 222, 2. Nagy S. (Mezőberény) feladta
Legfrissebb hírek

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
4 perce

Szoros meccsen nyert a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
7 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
7 perce

Női röplabda: most nem jött össze a bomba meglepetés a MÁV Előrének

Röplabda
10 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, öt góllal küldte haza ellenfelét a Leipzig

Német labdarúgás
17 perce

NB I: egy félidő után két góllal vezet a Kispest az MTK ellen

Labdarúgó NB I
18 perce

Schreiber szabálytalan sprintje miatt Brand az aranyérmes a terepkerékpáros Eb-n

Kerékpár
23 perce

Kézilabda: két góllal verte a horvátokat az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
27 perce