Alonso a legjobb

Vágólapra másolva!
2003.07.14. 20:34
Címkék
Az egyik tekintélyes brit szaklap felkérésére húsztagú, szakemberekből álló zsűri szavazott arról, hogy melyik Formula1-es pilóta volt rájuk a legnagyobb hatással a melbourne-i idénynyitótól a montreali viadalig. A testületnek tagja volt többek között Gary Anderson, a Jordan főmérnöke, Adrian Newey a McLaren, illetve Mike Gascoyne a Renault technikai igazgatója, valamint Ove Andersson a Toyota főnöke.
A szakemberek a pilótákat a sebességük, a megbízhatóságuk, a sportág iránti elkötelezettségük és a tehetségük alapján pontozták. A különleges díjat a 369 pontot szerző Fernando Alonso viheti haza, aki három ponttal előzte meg Kimi Räikkönent és néggyel Michael Schumachert. "Az idény kezdetétől úgy érzem magam, mintha folyamatosan álmodnék – vallotta be a tehetséges ifjú spanyol. – A versenyképes autó, a dobogós helyezések és a közönség szeretete miatt. Remélem, hogy a szezon végén hasonló lesz a helyzet. Én megpróbálok továbbra is százszázalékos teljesítményt nyújtani, és meglátjuk, miként dönt ugyanez a zsűri Szuzuka után.”Schumacher nem aggódik

Az ötszörös világbajnok Michael Schumacher vasárnap Fioranóban folytatta az F2003-GA fejlesztését, és tesztelte a Bridgestone abroncsokat is. A német versenyző 133 kört tett meg, és elégedetten várja a hét végi, silverstone-i viadalt. "Az utóbbi időben sokszor hallottam, hogy krízishelyzet van a Ferrarinál, de én ezzel egyáltalán nem értek egyet – jelentette ki Schumacher. – Jól dolgozunk, és szerintem jól fogunk menni Silverstone-ban. Nem egyetlen oka van annak, hogy most nincs akkora fölényünk, mint korábban. Van fejleszteni való a motoron, a kasztnin, és most ez a fő cél. Nincs semmi gondunk a Bridgestone-nal, biztos vagyok benne, hogy a gumiszállítónk is mindent megtesz a győzelemért.”
Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
17 perce

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
45 perce

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
46 perce

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: megnyerték a helyosztójukat a magyar U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Újra „csatasorba áll” a szolnoki röplabdacsapat az élvonalban

Röplabda
2 órája

Kessié, Toney és Millot is betalált, az Al-Ahlival döntőznek Ronaldóék a szaúdi Szuperkupában

Minden más foci
2 órája

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik