Rekordgyorsasággal halad előre

A rák ellen küzdő sportoló híre bejárta a világot, azt is mondhatnánk, ő lett a női Lance Armstrong. Akik ismerik, azt állítják róla, nagyobb akaraterejű embert nemigen találni. Tavaly márciusban – mivel versenysport nélkül nem bírja – elhatározta, hogy íjászkodni fog. No nem csak úgy hobbiból! Az idei válogatóversenyeken két harmadik és egy második helyezést ért el, egy szlovákiai nemzetközi versenyen is második lett. Eredményeinek köszönhetően az olimpiai kategóriában bekerült a vb-re készülő magyar válogatott keretbe, és a tatai edzőtáborban készült a július 14-én kezdődő pályaíjász-vb-re.

– Miért éppen az íjászat?
– Az olimpia után két bob Világkupa-versenyen még sikerült elindulnunk Kürti Évával, de a bobozás költségeit saját forrásból előteremteni nem egyszerű feladat – mondta Stréhli Ildikó. – Így lehetetlen lépést tartani a legjobbakkal. Már tavaly is én voltam a legidősebb női bobos, amire nem vagyok büszke, de ettől még tény. A New York-i pályaíjász-vébé alatt töltöm be harmincnyolcadik évemet, azaz nem vagyok már mai csibe a versenypályán, de ebben a sportágban az ősz hajszálaim nem jelentenek akkorra hátráltató tényezőt. Ráadásul a két sportágban sok a közös vonás, elsősorban a mentális felkészülésre gondolok. Egy tökéletes lövés energiát ad, örömmel, harmóniával tölt el, egy tökéletes bobmenethez, szűz hóban való síeléshez, zuhanás közben érzett szabadesésmámorhoz hasonlítható.
– Akkor a bobbal kapcsolatban nincsenek is további tervei?
– Dehogyis nem, egész életemben szeretnék bobbal foglalkozni, hiszen a férjemet is így hívják! (Bob Shell – a szerző.)
– Örülök, hogy nem vesztette el a humorérzékét, de én most arra a járműre gondoltam, tudja, amivel olyan piszok gyorsan lehet siklani a jégteknőben…
– Még nem tudok, nem akarok véglegeset mondani, de a bob mind anyagilag, mind szakmailag nagyon igényes sport. Ha őszinte akarok lenni, akkor már nem tudok lépést tartani a fiatal bobversenyzőkkel, és ez bárhogy is szépítjük, bobversenyzői pályafutásom végét jelenti.
– S hogyan ismerkedett meg az íjászattal?
– Tavaly, az olimpia után szerettem volna valamit továbbra is sportolni. Egy hónapot Magyarországon töltöttem, és beállítottam a tatai klub egyik tornatermi edzésére, s arra kértem Zsebők Zoltán edzőt, hogy tanítson meg lőni. Az első időszak a tartások, lövéstechnika gyakorlásával telt. Aztán viszszautaztam Park Citybe, ahol magánórákat veszek, de Zoltánnal továbbra is tartjuk a napi kapcsolatot, otthonról irányít, összeállítja az edzésprogramomat. Volt szerencsém három hétig a válogatottal edzeni, és itt nagyon sokat foglalkozott velem Dormány Imre és Doetsch Béla szövetségi kapitány is. Mindennap mindent beleadok, és sikerült is az olimpiai kategóriában kijutnom a vébére. Most az a célom, hogy ott helytálljak, az ötkarikás kvótáról még korai beszélni. Azért küzdök, hogy megdöntsem egyéni csúcsomat.
– Hogy küzdeni tud, az már bizonyos! A rák ellen vívott küzdelme során melyik volt a legnehezebb nap?
– Hagyjuk inkább a betegségemet, és foglalkozzunk a jövővel! Voltak nehéz napok, például amikor hét hónappal az olimpia előtt gerincsérv miatt folyamatosan zsibbadt a bal lábam, és egyáltalán nem tudtam futni. Elvesztettem egy-egy csatát, és volt, amivel meg kellett békélnem, de azt hiszem, a "háborúból” győztesen kerültem ki.
– Ezek szerint teljesen gyógyultnak nyilvánították az orvosok?
– Az orvosok nem adnak egyértelmű választ, de sokkal fontosabb, hogy én teljes mértékben egészségesnek vallom magam. Nagyon jól érzem magam a bőrömben íjászként, és remélem, még legalább ötvenéves sportpályafutás elé nézek!
Stréhli Ildikó esélyeiről edzőjét, Zsebők Zoltánt kérdeztük:
"Ildikó nagyon gyorsan halad, tulajdonképpen egy év alatt elérte azt a magyarországi élversenyzői színvonalat, ami esetleg másoknak többéves munkájába kerül. Ezzel most nem a többieket akarom bántani, hiszen Ildikónak megvan az a hatalmas előnye, hogy versenyzőként fejlett mozgáskoordinációja van, TF-szakemberként pedig bele tud nyúlni saját edzésprogramjába. Az íjászatban a siker körülbelül harminc százalékban a jó technikától függ, ez megtanulható. További harminc százalék múlik a jó felszerelésen, ugyancsak harminc százalék a lelki tényezőkön, akaraterőn, és tíz százalékot kell rábízni a szerencsére, az időjárásra. Ildikónak hatalmas akaratereje van, így nem is lehet más a célunk, mint eljutni a nemzetközi színvonalra.”