Röplabda: Marko Jazvic lett a Kométa trénere

2003.07.03. 20:29
Címkék
KAPOSVÁR. Végül is a török Ereglihez távozó tréner, Demeter György ajánlására megkeresett szakember, a horvát Marko Jazvic veszi át a Kométa-Kaposvár férfi röplabdacsapatának irányítását. Amint azt Laszczik Iván, a somogyi klub elnöke elmondta, a Mladost Zagreb korábbi másodedzőjével, az Osijek eddigi szakvezetőjével szóban megegyeztek, és e-mailen elküldték neki a megállapodás szövegét. Az írásbeli szentesítés még hátravan, ami azt jelenti, hogy a nyaralását megkezdő Jazvic csak viszszaérkezését követően írja alá a szerződést, és augusztus 4-én tartja meg az első foglalkozást. Nem mellékesen, tekintélyes örökséget vesz át elődjétől a 37 esztendős tréner, hiszen Demeter György kaposvári évei alatt hét bajnoki és nyolc kupaaranyat könyvelhettek el a somogyiak. Helyzetét megkönnyítheti, hogy jól ismeri új csapatát, ugyanis a Kométa-Kaposvár többször találkozott edzőmeccseken a Mladost Zagrebbel és az Osijekkel egyaránt.
Legfrissebb hírek

Már-már zavarta, hogy minden rendben – pályacsúcs lett belőle

Csupasport
10 perce

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
20 perce

NHL: a San Jose Sharksnak sem volt ellenszere Kaprizovra

Amerikai sportok
42 perce

„Életem legfontosabb versenyén nyugodtabb voltam, mint valaha” – Kropkó Jázmin a dakari ezüstéremről

Egyéb egyéni
59 perce

Nagy ember a kispályán – hetvenéves lett Kozma Mihály

Magyar válogatott
1 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
1 órája

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
1 órája