Markov a semmiből került elő

2003.07.02. 22:33
Címkék
A keddi lausanne-i Szuper Grand Prix-viadalon néhány szám lapzártánk után ért véget. Ezek közül a női magasugrásban születtek a legszerényebb eredmények, a nekifutón lévő tócsák miatt. Azért hárman még így is túljutottak a 197 centiméteren!
A férfi rúdugróknak is majdnem indulócselekkel kellett megközelíteniük a letűzőszekrényt, ez azonban egyáltalán nem látszott meg az eredményeken. Igaz, hogy a világranglistát 586 centiméterrel vezető Tim Lobinger elszámolta magát, és az 570 centiméteres kezdőmagasságán hibázott, majd öt centivel magasabbra kérte a lécet, de ezen sem boldogult. Nem úgy az izraeli Alekszandr Averbuh és az ausztrálok világbajnoki címvédője, Dmitri Markov. Az egykori fehérorosz ráadásul edmontoni győzelme, és az ott elért 605 centiméteres világbajnoki csúcsa óta nem jutott 565 centinél feljebb. Bezzeg most, hogy közeleg az újabb jól fizető vb, Markov megint aktiválta magát, és 585 centiméterrel győzött. A másik keleti export, Averbuh maradt a számára idénycsúcsot jelentő 580-nál, ami mindenképp megsüvegelendő teljesítmény, főként ilyen körülmények között. Coby Miller sem aprózta el. Az amerikai tűzgolyó 100-on még "csak” 10.20 másodpercre volt képes, ám a nap végén 200-on csupán egy századmásodpercre maradt el a japán Szuecegu 20.03-as világranglista-vezető eredményétől. Férfi 3000 méteres akadályfutásban a megszokott kenyai győzelem született igen komoly idővel, míg 5000 méteren az eddig mezeispecialistaként számon tartott Kenenisa Bekele Oslo után ismét bizonyította, hogy pályán sem lehet legyőzni. A fiatal etióp finise egészen elképesztő! Szuper Grand Prix-sorozat, 3. állomás, Lausanne
Még nem közölt eredmények. Férfiak. 200 m (0.0): 1. C. Miller (amerikai) 20.04, 2. D. Patton (amerikai) 20.14, 3. R. Clay (amerikai) 20.34, 4. Buckland (mauritiusi) 20.43, 5. J. Golding (brit) 20.49, 6. Devonish (brit) 20.74. 5000 m: 1. Bekele (etióp) 13:06.05, 2. S. Kipketer (kenyai) 13:07.78, 3. L. Mucheru (kenyai) 13:08.50, 4. M. Mosop (kenyai) 13:11.75, 5. A. Chepkurui (kenyai) 13:12.55, 6. M. Bett (kenyai) 13:17.36. 3000 m akadály: 1. E. Kemboi (kenyai) 8:06.37, 2. K. Misoi (kenyai) 8:10.83, 3. P. Koech (kenyai) 8:15.00, 4. A. Martínez (spanyol) 8:19.46, 5. Wendlinger (osztrák) 8:19.86, 6. A. Cherono (kenyai) 8:24.32. Rúd: 1. Markov (ausztrál) 585, 2. Averbuh (izraeli) 580, 3. D. Miles (amerikai) 575, 4. Blom (holland) és Mesnil (francia) 570-570, 6. Hartwig (amerikai) 570
Nők. Magas: 1. Palamar (ukrán) 197, 2. Babakova (ukrán) és Cloete (dél-afrikai) 197-197, 4. Jeleszina (orosz) 194, 5. Pantelimon (román) és Szerjogina (orosz) 190-190

Nemzetközi verseny, Växjö
Férfiak. Hármas: …3. Tölgyesi Péter 16.44 (+0.7)
Legfrissebb hírek

Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme

Európa-liga
1 perce

NHL: a San Jose Sharksnak sem volt ellenszere Kaprizovra

Amerikai sportok
22 perce

„Életem legfontosabb versenyén nyugodtabb voltam, mint valaha” – Kropkó Jázmin a dakari ezüstéremről

Egyéb egyéni
39 perce

Nagy ember a kispályán – hetvenéves lett Kozma Mihály

Magyar válogatott
1 órája

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
1 órája

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
1 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
9 órája