Szomorúan ünnepeltek

Annál is inkább, mivel Marc-Vivien Foé halála lenullázta az esemény amúgy is csekély sportértékét, az utolsó három mérkőzés már legkevésbé a labdarúgásról szólt.
Ha végiggondoljuk, milyen csapatok küzdöttek az aranyéremért, elég lehangoló eredményre jutunk: Új-Zéland a jelek szerint egyelőre messze áll a világ élvonalától, a többiek pedig szinte mind tartalékosak voltak. Legfőképp a brazilok, akik két-három válogatott szintű játékostól eltekintve az otthon játszóknak is a második vonalát vetették be, de szintén fiatal együttessel érkeztek a törökök és még inkább az amerikaiak. Az amúgy is bő kerettel gazdálkodó franciáktól kevesen – igaz, nagyágyúk: Zidane, Vieria, Petit, Makelele – hiányoztak, ennek megfelelően meg is védték a 2001-ben elhódított kupát. Persze a tavalyi vb-fiaskó után hazai pályán nem engedhették volna meg maguknak az újabb felsülést, egy mégoly "jelentéktelen” rendezvényen sem.
Jacques Santini tisztában van ezzel, bár a történtek ismeretében azért nem értékeli túl a diadalt. "Örülök, hogy megtanultuk, hogyan lehet kulcsjátékosok nélkül nyerni, illetve hogy néhány fiatal tapasztalatot és önbizalmat szerezhetett. Ez fontos, nagyon fontos egy évvel a portugáliai Európa-bajnokság előtt. Figyelembe véve mindazt, amin keresztülmentünk az utóbbi napokban, egyáltalán nem volt világos, hogy a végén mi leszünk a befutók, úgyhogy meg kell becsülnünk a győzelmet” – mondta a francia szövetségi kapitány, akit különösen megrázott Foé halála, hiszen az Olympique Lyonban annak idején edzője volt a középpályásnak. "Ez a siker nagy jutalom a játékosok és az egész stáb számára a kéthetes odafigyelésért, ugyanakkor a körülmények keserű ízt hagynak a szánkban. Ilyen helyzetben egy kézfogás, egy pillantás többet ér minden szónál” – tette hozzá Santini, nyilvánvalóan tanítványainak a gyepen tanúsított gesztusaira célozva. A roppant szimpatikus franciák a kezdés előtt együtt emlékeztek a kameruniakkal Foéra, Thierry Henry aranygólja után hosszan ölelgették őket, majd együtt álltak a dobogóra, s Marcel Desailly azt is felajánlotta Rigobert Songnak, hogy a fotózáskor egyszerre fogják a trófeát. Apróságok persze, de a nemes szándékot jól jelzik.
Magával a meccsel nemigen törődik már senki, még a kameruniak sem siratják kihagyott lehetőségeiket. Songnak sem a gól előtti hibáján jár az esze: "Nem az én asztalom, de szerintem a válogatott 17-es mezét többé senkinek sem lenne szabad viselnie, Marco kezdettől fogva abban játszott. Erre a találkozóra egyébként örökké emlékezni fogok, nem vagyok csalódott, mert jól futballoztunk. Csak azt sajnálom, hogy az ő emlékére nem tudtunk nyerni” – így a csapatkapitány, akinek összetartó erejét külön kiemelte szakvezetője, Winfried Schäfer, mondván: csütörtök óta előfordult, hogy benne is Song tartotta a lelket. (Mellesleg a Lyon és a Lens, Foé két korábbi klubja követi a Manchester City példáját, és visszavonultatja egykori focistája mezét. Hogy a kameruni szövetség is így dönt-e, még nem tudni.)
A FIFA díjai közül a négygólos, két gólpasszt is jegyző Henry nemcsak a legeredményesebb góllövő Aranycipőjét vitte el, hanem a legjobb játékosnak járó Aranylabdát is. Itt a második a török Tuncay Sanli, míg a harmadik maga Foé lett. A sportszerűségi versenyben Japán végzett az élen.
S hogy mi lesz a Konföderációs Kupa sorsa? Ha a FIFA nem akar szerződést szegni, a következő kettőt még meg kell rendeznie. Utána minden attól függ, hogy az illetékesek továbbra is szembe óhajtanak-e menni a futballvilág akaratával, vagy lemondanak az olyan élményekről, mint a vasárnapi, amikor is a közönség végigfütyülte Sepp Blatter elnöknek a pódium körüli sürgölődését.