Meghibbant a Roma elnöke?

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.06.24. 21:47
Címkék
Franco Sensi, a Roma elnöke volt a keddi nap abszolút főszereplője Olaszországban. A korosodó presidente egyik megdöbbentő kijelentést a másik után tette, hogy aztán néhány óra elteltével mindent visszavonjon.
Íme egy kis öszszefoglaló Sensi úr "ámokfutásából”: "A Roma leigazolta Lúciót, Dacourt-t és Mancinit, míg Totti, Cassano és Montella velünk marad, Delvecchiót eladom, mert nincs rá szükségem. Veszek majd helyette egy válogatott szintű középcsatárt. Capello átvert, mert kétéves szerződést íratott velem alá akkor, amikor semmi sem indokolta, hogy hosszabbítsunk. Ebben az idényben még velünk marad, de ha a jövő nyáron nem érti meg, hogy elegem van belőle, akkor adok neki egy zsák pénzt, csak azért, hogy elhúzzon végre. Ha meg még az idén elmegy a Real Madridhoz, akkor salto mortalékat hajtok majd végre örömömben.”Eddig az idézet, amely néhány órára teljes döbbenetet okozott Olaszországban, az alábbiakban pedig következzen a késő délután nyilvánosságra hozott Sensi-nyilatkozat – miután az olasz tőzsdefelügyelet is közölte, hogy vizsgálatot indít az ügyben: "Furcsának érzem, hogy minden ironikus kijelentésemet azonnal felkapja a sajtó, mintha itt senki sem értené a viccet. Természetesen nem igazoltuk le Lúciót, Capellót pedig a világ legjobb edzőjének tartom, és remélem, hogy még legalább két évig a Roma mestere lesz.”Capello szavai? No comment…A Sampdoria megvásárolta Cristiano Donit, a kiesett Atalanta válogatott irányítóját, aki a középpálya szinte összes posztján csatába küldhető.Adriano Galliani, a Milan alelnöke ugyan néhány napja azt nyilatkozta, hogy a piros-feketék senkit sem adnak el az előző idényben Bajnokok Ligáját és Olasz Kupát nyerő együttes keretéből, ennek ellenére az olasz sajtó szerint egyre valószínűbb, hogy Rui Costa a Barcelona játékosa lesz. Az üzlet több okból is jó döntés lehet a Milan számára: a portugál helyett megkapná a Barcától Mottát, és ami még ennél is fontosabb, opciós jogot szerezne a fiatal Fernando Navarróra. Rui utódja természetesen nem Motta lenne, hanem a japán Nakata Hidetosi, akit a Parma egyébként is árul, és akinek köszönhetően a Milan az ázsiai országban is jókora népszerűségre tenne szert.
Legfrissebb hírek

Megvan Nikitscher Tamás csapatának új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 perce

Gyorshajtás és kerékprobléma ‒ ez okozta Jotáék halálát

Angol labdarúgás
12 perce

Massimiliano Allegri: Modric augusztusban csatlakozik hozzánk

Olasz labdarúgás
14 perce

Az Atomerőmű nem indul a férfi kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
48 perce

Zaengel: Én vagyok az elnöke a klubnak, s maradok is elnök és részvényes; Dzsudzsák hosszabbít Debrecenben

Labdarúgó NB I
54 perce

Böndör Márton már elhiszi, hogy 570-es rúdugró

Atlétika
1 órája

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik