Vialli beül az iskolapadba

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.06.18. 23:08
Címkék
Olaszországban pillanatnyilag Nicola Legrottaglie sorsa az átigazolási piac legérdekesebb kérdése. A Chievo válogatott hátvédjét a Roma ostromolta nagy lendülettel, de kedden késő este a "farkasok képviselői úgy döntöttek, hogy abbahagyják a tárgyalásokat.
"Nem vagyunk hajlandóak részt venni a Legrottaglie kegyeiért folyó árharcban” – jelentette ki Franco Baldini, a Roma sportigazgatója, aki szerint a Chievo a Juventusszal is alkudozik a védőről. A Roma állítólag 5.5, a Juve 6 millió eurót ajánlott, és a jelenlegi "ínséges” időkben az a félmillió euró is sokat számít.A Roma ugyanakkor egyre közelebb kerül Zé Maria megszerzéséhez, ami azért lenne fontos, mert a brazil pótolhatná a védelem és a középpálya jobb oldalán honfitársát, a Milanhoz távozó Cafút.Luciano Moggi, a Juventus sportigazgatója egyébként tagadta, hogy őket érdekelné Legrottaglie, hiszen szerdán újfent kijelentette: "A Juventus nem vásárol több játékost, mert a jelenlegi kerete fényesen bebizonyította, hogy nyerő csapatot alkot.” (Ehhez képest az olasz sajtó szerint a "zebrák” folyamatosan tárgyalnak a Lazióval Stefano Fioréról: Lippi mester örülne egy "minőségi” embernek a középpályán, és a játékos sem bánná, ha áttehetné a székhelyét Torinóba. A Juve másik jelöltje pedig a bolognai Zaccardo, aki fiatal kora ellenére nagyszerű idényt zárt a piros-kékeknél.)A Milan beszáll az autósportba. A piros-fekete milánói egyesület színei és logója a Formula-Lightban szereplő RC Motorsport Dallara márkájú autójára kerülnek fel, amelyet egy 23 éves indonéz pilóta, a nagy tehetségnek tartott Ananda Mikola vezet. A Formula-Light sorozat nyolc versenyből áll, és Olaszországon kívül megfordul Spanyolországban, Franciaországban, Németországban és Ausztriában is.Az olasz szövetség covercianói edzőtáborában nyilvánosságra hozták azoknak a névsorát, akik bekerültek az október 20-án kezdődő és 2004. július 5-ig tartó úgynevezett "supercorsóra”, azaz "szupertanfolyamra”, amelynek elvégzése nélkülözhetetlen az A-ligás edzősködéshez. Az idén a "diákok” között találjuk Gianluca Viallit, a Sampdoria, a Juventus és a Chelsea egykori válogatott csatárát, Daniele Baldinit, az Empoli új vezetőedzőjét, Corrado Verdellit, az Inter volt hátvédjét, jelenlegi ifiedzőjét, aki Hector Cúper segédedzője lehet az új évadban, valamint Carolina Moracét, az olasz női futball egyes számú képviselőjét.Sandro Walter Salvioni lesz a másodosztályú Verona új edzője a Modenához távozó Alberto Malesani helyett. Az 50 éves Salvioni korábban sokáig a Parma másodedzője volt, majd dolgozott a Nizzánál, legutóbb pedig – hét mérkőzés erejéig – a Cosenzát edzette.
Legfrissebb hírek

Huszti András Romániában folytatja pályafutását – NS-infó

Légiósok
1 perce

Újabb öt évig Markovits László irányítja a Vasas SC-t

Egyéb csapat
8 perce

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
54 perce

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
1 órája

Lovassy Rómeó nem jutott döntőbe a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
1 órája

Gerebics Roland lett a koronglövők új szakágvezetője – hivatalos

Egyéb egyéni
1 órája

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik