Évről évre felvetődik, hogy a Feyenoord megveszi a NAC Bredától Babos Gábort, az idén sem volt ez másképp, csak a folytatás legalábbis eddig ugyanolyan, mint korábban. Azaz: a rotterdami klubnak nem sikerült dűlőre jutnia a NAC-kal a kapus vételárát illetően. "Az egyesületek nem tudtak megegyezni, miután a Feyenoord játékosokat akart adni Babosért cserébe, míg a Breda pénzt szeretett volna. Úgy tűnik, most sem jön össze a klubcsere mondta az esetről Kees Ploegsma, a magyar kapus hollandiai képviselője.

Fehér Csaba (képünkön) a Newcastle-lal hírbe hozott Emerton helyét veheti át a 2002-es UEFA-kupa-gyôztes Feyenoordban (fotó: Németh Ferenc)

Fehér Csaba (képünkön) a Newcastle-lal hírbe hozott Emerton helyét veheti át a 2002-es UEFA-kupa-gyôztes Feyenoordban (fotó: Németh Ferenc)
A hétfőn visszérműtéten átesett kapus újfent nagyszerű idényt zárt a bredai együttessel: csapata negyedik lett a bajnokságban, és indulhat az UEFA-kupában, ő pedig a Voetbal International című szaklap osztályzatai alapján a kapusok között a második, az összes játékost figyelembe véve pedig a negyedik helyen végzett.
Úgy tűnik, Babos a NAC-ban kezdi meg a felkészülést a következő idényre, azonban ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a Feyenoord mégis vesz egy magyar futballistát a Bredától. Ennek legfontosabb előfeltétele, hogy a Newcastle United valóban megvegye Brett Emertont a kikötővárosiaktól. Ebben az esetben ugyanis valakinek pótolnia kell az ausztrált, és a hírek szerint erre Fehér Csabának van a legnagyobb esélye. A magyar válogatott középpályása az osztályzatok alapján a nyolcadik legjobb játékos volt a közelmúltban befejeződött bajnokságban – az ajánlólevél tehát nem rossz.
"Nekem is még új minden, Babos Gabi mondta délelőtt, hogy figyelnek – mondta Fehér. – Túlzás, hogy Emerton-szurkoló lettem, mindenesetre megtiszteltetés, hogy érdeklődnek irántam. De már tavaly is volt valami hasonló, akkor is suttogták, hogy ha Emerton megy, én lehetek az első számú jelölt a helyére. Ugyanakkor nem hiszem, hogy most nekem ezzel kell foglalkoznom, sokkal lényegesebb a következő két válogatott mérkőzés.”
Persze, Fehér azt sem tagadta, már eljátszott a gondolattal, hogy sikerül a Feyenoordhoz igazolnia. "Természetesen ahányszor Rotterdamban játszunk, mindig belegondolok, mi lenne, ha a másik csapatban futballoznék. Csak közhelyeket tudok mondani: Európa egyik nagy klubja a Feyenoord, fanatikus drukkerei vannak, a hazai meccseit általában ötvenezer ember előtt játssza. Ha ott lehetnék, fantasztikus társak között focizhatnék, ami, valljuk be, nem lenne ellenemre. Ha nem lesz belőle semmi, akkor legrosszabb esetben Bredában maradok, 2005-ig szól a szerződésem, és jól is érzem magam” – nyilatkozta a középpályás.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





