Nagy test, nagy durranás

– Mi ez az elképesztő zúgás a háttérben?
– A mosógép – felelte Deák Bárdos Mihály, aki a múlt hét végén véget ért belgrádi kötöttfogású Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett a 120 kilósok között. A Vasas nehézsúlyúja sorozatban negyedik világversenydöntőjét veszítette el összekapaszkodás után, ezúttal a finn Juha Ahokas szaltózta le… – Tudja, nagytakarítok, éppen ideje volt már, hogy kissé rendbe szedjem a cuccaimat.
– Szidolozza az érmeit? Látja, ezért is jobb az arany az ezüstnél, kevesebb vele a gond…
– Bár ez lenne az egyetlen különbség!
– Nagyon bántja még a belgrádi bukfenc?
– Bukfencnél azért nagyobb ívű volt az a szaltó… Egyébként inkább idegesített, mint fájt a dolog, hiszen negyedszer buktam el az utolsó pillanatban.
– Ráadásul a mostani egy agyonnyert meccs volt. Talán még az ellenfél sem hitte el, hogy győzhet. Mint ahogyan korábban soha nem is ért fel a csúcsra.
– Éppen ez szólt mellette. Tét nélkül, felszabadultan birkózhatott…
–…csak azt ne mondja, hogy önt pedig nyomasztotta az esélyesség terhe!
– Alapból nem éreztem, de tudat alatt biztosan bennem volt, mi lesz, ha megint elszállok.
– Bemelegítés helyett talán Freudot kellene olvasgatnia. Hiszen ha a finnel a csoportban találkoznak, hamar végzett volna vele.
– Magam sem értem, miért birkózom máshogy a döntőben, mint előtte.
– Nincs egyedül. Komáromi Tibor, a válogatott szakágvezetője rekedtre ordította magát a szőnyeg szélén, mégis elrontotta mindkét kapaszkodását. Pedig az elsőnél nem volt túl bonyolult a taktika: csak össze kellett volna fognia Ahokast, majd a sípszóra elengednie.
– Akkor úgy éreztem, nagyon bezárja a kezem, és mire észbe kapnék, már repülnék is.
– Az intés plusz két pont sem jött túl jól, annak köszönhette az újabb kapaszkodást. Közvetve az ezüstöt…Pedig az intelem menetrendszerűen érkezett a szőnyeg mellől.
– Tibi utána szóvá is tette, miért nem hallgattam rá.
– De szépen mondta! Nem úgy, mint a döntő után…
– Összekaptunk, nem vitás. Mindketten elég hirtelen természetűek vagyunk, ráadásul önfejűek is.
– Utólag hogy látja, kinek volt igaza?
– Általában Tibinek van.
– És most?
– Ezúttal is.
– Láthatóan a kudarc – már ha egy ezüst annak számít – is jobban megviselte.
– Neki nemcsak magával kell elszámolnia, ő tartja a hátát az egész csapatért felfelé, az elnökség tagjai előtt is.
– Akik nyilvánvalóan számon is kérik, miért nem tud kapaszkodni.
– Pedig elképesztően sokat gyakoroljuk.
– Valami ennek ellenére nem stimmel.
– Az edzőpartnerek. Sajnos idehaza nincs olyan társam, aki nemzetközi szinten tudna szaltózni. Így viszont nehéz megtanulni kivédeni. Ellökdössük egymást – ebben általában jobb is vagyok mindenkinél –, de semmi több.
– Azaz a kör bezárult.
– Inkább most nyílik: ki kell menni külföldre!
– Mit szólnak a felvetéshez az edzői?
– A klubom támogatja az ötletet. Bódi Jenőnek régi vesszőparipája, hogy az oroszokkal vagy az ukránokkal kellene tréningeznem.
– A szövetségben viszont – legalább is ahogy hallottam – kevésbé fogékonyak az ideára.
– Attól tartanak, ha kimegyek, kiismernek a legnagyobb ellenfeleim.
– És nem?
– Viccel, a videó és az internet korában? A nemzetközi szövetségtől minden világverseny összes meccsét meg lehet rendelni CD-n. Annyit elemzik, amenynyit akarják. Annál többet pedig edzésen sem mutatok, mint egy tétmérkőzésen. Sőt, előbbin általában hiányzik az inger.
– Mármint, hogy eldobják?
– Akár az is. Hajigáljanak el tréningenként harmincszor-negyvenszer. Ha folyamatosan velük készülök, előbb-utóbb csak csökken ez a szám.
– Sőt, akár még ön is kedvet kap a kidobósdihoz. A negyeddöntőben a fehérorosz Debelka ellen legalábbis megpróbálta.
– Majdnem rá is faragtam.
– Hogy jutott eszébe!? A fáma szerint utoljára valamikor serdülőkorában szaltózott.
– Úgy éreztem, össze van fogva rendesen, mondom, megpróbálom.
– A magyar csapatból többen megőszültek… Gyönyörűen magára rántotta a fehéroroszt.
– Pedig saját tapasztalatból tudhatnám, hogyan kell megreptetni valakit…
– Dicséretes önkritika. De tényleg, nem unalmas, hogy minden világverseny úgy ér véget, hogy majdnem összedől a csarnok, ugyanis a nehézsúlyú döntőben valakit istenesen odavágnak.
– Jól adja! De tény, ennek véget kell vetni. Nem normális, hogy sorozatban negyedszer is megetetnek velem egy fogást. Az októberi vébén már nem én leszek a legnagyobb durranás!
– Néhányszor már tett hasonló fogadalmakat.
– De ennyire még nem voltam elszánt. Még pihenőidőmben is a majdani döntőbeli taktikát gyakorlom. Az előbb töröltem fel a lakást…