Öttusa: Kállai Ákos bevívta magát az aranycsapatba

Érdekesség, hogy 2001-ben és tavaly is a Balogh, Fülep, Horváth összetételű válogatott győzött a vb csapatversenyén, vagyis Kállai – aki a tavalyi világversenyekről sérülés miatt hiányzott – helyet követelt magának az aranycsapatban.
– Az idén remek eredményekkel rukkolt ki, februárban megnyerte a fedett pályás versenyt, aztán bronzérmes lett a mexikói, ezüstérmes a berlini Világkupa-versenyen. Csalódott lett volna, ha nem kap helyet a csapatban?
– Nem így közelíteném meg a kérdést… Számomra ez az esztendő és a jövő év is az olimpiai kvótaszerzés jegyében telik. Azért edzek, mert az a célom, hogy kijussak az olimpiára. Egyéni indulóként is kvótát lehet szerezni. Az, hogy csapattag lettem, nyilván annak köszönhető, hogy három Világkupából kettőn érmet szereztem, és az idei öt versenyből négyen dobogón állhattam – kezdett bele Kállai Ákos.
– Bár az ezerkilencszázkilencvenhetes szófiai világbajnokságon már tagja volt az aranyérmes csapatnak, utána mégis a "váltóspecialista” elnevezés ragadt önre. Most váltóemberből ismét csapatemberré válik?
– Remélem. Valóban volt olyan időszak, amikor váltóspecialistának tartottak. Ez engem különösebben nem zavart, illetve úgy érintett, hogy magamban folyton azt mondogattam, nem vagyok váltóspecialista, és majd bebizonyítom, hogy többre is képes vagyok. Persze, az eredmények tényleg azt mutatták, hogy a váltóban, ahol minden számból kevesebbet kell teljesíteni, sikeresebb vagyok. Ám egy-két verseny már akkor is jelezte, hogy a teljes tusákat is képes vagyok jól megcsinálni, de például a futásban fejlődnöm kellett.
– Mennyit sikerült fejlődnie?
– Időben ezt nehéz meghatározni, mert a futás eredménye mindig függ a pálya minőségétől, nehézségétől. A mezőnyhöz kell mérni a teljesítményt. Az volt a célom, hogy az első tíz között legyek.
– Most már stabilan ott van, vagy csak egyszer-kétszer képes nagy futásra?
– Bonyolult erre felelni, ugyanis a tavaly májusi sérülésem, amely miatt nem indulhattam a világversenyeken, még most is hat, mert bemeszesedett.
– Erre hogy jött rá?
– Az első versenyeken azt hittem, a tavaszi fáradtság jele, hogy nem engedelmeskedik a lábam. Aztán arra gondoltam, hogy talán gyulladás van benne, mert tompa feszülést éreztem. Megnézte doktor Knoll Zsolt és Kiss Rita professzor asszony, és akkor derült ki a meszesedés. Kezelni kellett volna a tavalyi sérülést, de én ezt nem tudtam.
– Mit kellett volna tennie?
– Például sokat, napi egy órát kellett volna lazítani és sűrűn masszíroztatni. Második hete magnetoterápiás kezelésre járok, ami látványos eredményt hozott, megszűnt a merevség. Az egy hete rendezett bajnokságon már nagyon jól futottam, és az orvosok szerint négy hét alatt tökéletes lesz a lábam. Szóval, majd kiderül, hogy stabilan hozom-e a jó futóeredményt.
– Visszatérve a csapathirdetéshez: elsősorban minek, melyik számnak tulajdonítja, hogy ezerkilencszázkilencvenhét után ismét csapattag lesz a világbajnokságon?
– Egyértelműen a vívásnak. Az idén kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottam a páston, le is kopogom gyorsan. Amikor nem élveztem a vívást, nem kaptam el a fonalat, akkor is képes voltam megfelelő produkcióra. Nyolcszáz pont alatt egyszer sem végeztem, az országos bajnokságon pedig csak négy vereséget szenvedtem, ezeregyszáznyolc pontot szereztem. Tavaly viszont előfordult a hétszáz pont is… A jó vívás aztán hozta magával a többit, vagyis végre összeállt a kép. És ha lehet, kérem írja meg, hogy kétéves kislányom, Nóri is hozzájárult a sikerekhez, mert vele egészen más, teljesebb lett az életem.