Röplabda: Csak főszponzor segíthet

Sz. G.Sz. G.
2003.05.19. 21:21
Címkék
A sporttörvény módosulásával két éve a hivatásos bajnoki formulát választották a magyar férfi röplabdaklubok, ám két idény elteltét követően ismét amatőr lesz az Extraliga. Ennek egyik közvetett oka, hogy az 1998-ban bajnokságot nyert Nyíregyházi VRC léte veszélybe került, így a szabolcsiak nem is ígérhették, hogy továbbra is vállalni tudják a hivatásos pontvadászat feltételeit. "Nem titok, jelentős tartozásaink vannak, amelyek nem közterhek, hanem bérjellegű adósságok – mondta Balogh István, a klubot működtető kft. ügyvezetője. – Az elmúlt hetek azzal teltek, hogy faragjunk rajta, de nem jártunk sikerrel. Ugyanakkor mindenképpen szükséges letudni tartozásainkat, hiszen ez a feltétele, hogy a következő idényt is vállalni tudjuk.”De ez is csak egy lépés lenne, ugyanis az újabb szezon pénzügyi feltételeit is elő kell teremteni, az előjelek pedig egyáltalán nem nevezhetők jónak."A legutóbbi önkormányzati sporttámogatások alapján úgy tűnik, hogy a nyíregyházi férfi röplabda háttérbe került – folytatta az ügyvezető. – Mindenképpen főszponzort kell találnunk, hogy tovább élhessünk.”Balogh István elmondta, a játékosok úriember módjára viselték és viselik a nehézségeket, egyúttal ebben a helyzetben természetesnek tartja, ha valaki más klubnál is lehetőség után néz. Eddig senki sem jelezte, hogy máshol folytatná pályafutását, ám a tartozások rendezéséig nincs értelme csapatépítésről (noha kidolgozták már a szakmai elképzeléseket) beszélni. Tekintettel a pénznélküliségre, a klubnál levezető edzéseket sem tartottak, így az együttes (miután többen nem nyíregyháziak) szétszóródott. Balogh István szerint június első hetében már megkaphatjuk arra a választ, hogy lesz-e tovább nyíregyházi férfi röplabda, azaz lesz-e értelme újra öszehívni a gárdát.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
5 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
5 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
6 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
6 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
6 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
6 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
6 órája