Doppingszert találtak Gabriela Szabo autójában

CSINTA SAMUCSINTA SAMU
2003.05.14. 21:40
Címkék
A szívéhez kapott a román sporttársadalom: lehet, hogy egyik szeme fénye, az olimpiai és világbajnok futó, Gabriela Szabo is tiltott szerekkel él? A gyanú azután röppent fel, hogy a francia vámosok a sportoló egyik, a család bizalmasa, romániai ingatlanainak kezelője által vezetett autójában különböző gyógyszerek és táplálékkiegészítők között egy Actovegin nevű vérkészítményt is találtak. A küldeménnyel a Font Romeu-i edzőtáborba igyekezett a sofőr, ahol 21 tagú román atlétakülönítmény készül a szabadtéri idényre.
A NOB doppinglistáján szereplő szernek egy ideig nem volt gazdája, senki sem tudta, hogy került oda, aztán – derült égből villámcsapásként – kiderült, hogy a készítményt egy másik román hosszútávfutónak, Mihaela Botezannak szállították. Minderről egy meglehetősen zavaros állásfoglalás szól, amelyet Szabo edző férje, Gyöngyössy Zsolt adott ki. Az edző állítja, Gabrielát lejárató kampányról van szó, amely máris megtette a hatását, hiszen felesége olyan lelkiállapotba került, hogy több edzést is ki kellett hagynia.A román szövetség illetékesei szánalmas érvekkel próbálják elterelni a gyanút a sportág legnagyobb romániai alakjáról, s az ügy érdekében az első körben tagadó Botezant is készek feláldozni. "Ugyan ki az az őrült, aki éppen Font Romeu-ban doppingol?!” – hangzott például Balázs Jolán szövetségi elnök hatásosnak szánt "magyarázata”. Megszólalt Szabo nagy hazai ellenlábasa, Violeta Beclea-Székely is, aki kifejtette: még ha sikerül is tisztázni az ügyet, a doppingolás gyanúja már örökre ott marad Gabrielán. Beclea arra is emlékeztetett, hogy az edmontoni világbajnokság előtt kirobbant vérdoppingbotrány idején éppen Szabo volt az orosz Olga Jegorovát elítélők egyik élharcosa.Francia források szerint a nizzai ügyészség vizsgálatra készül az ügyben, amely hasonló visszhangot látszik kiváltani, mint Raimondas Rumsas korábbi esete: akkor a litván kerékpáros feleségét csípték el tiltott szerek szállítása közben.
Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
4 perce

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Egyéb egyéni
12 perce

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
16 perce

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
30 perce

Vargáék a Real Madridot, Orbánék a Man. Cityt fogadják, Isztambulban lép pályára a Liverpool – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
38 perce

A jégkorong-vb főszponzora átértékeli szerepvállalását az oroszok visszaengedése esetén

Jégkorong
39 perce

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
49 perce

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
1 órája