McEwen hiába könyökölt

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
2003.05.11. 20:52
Címkék
A 86. Giro dItalia második szakaszának befutójánál az ausztrál Robbie McEwen örömtáncát láthatták a tv-nézők milliói, ám a győzelmi pódiumra már az olasz Fabio Baldato léphetett fel.
Az ausztrál bajnokot szabálytalan versenyzés miatt (a sprint során könyökkel feltartotta és kiszorította riválisát) a boly utolsó helyére sorolta a zsűri, így Baldato előrébb léphetett. A hajráról ezúttal lemondott a Binda-rekord megdöntésére készülő Mario Cipollini, a világbajnoki címvédő a befutó előtti harmadik kategóriás emelkedőn leszakadt az élbolyról és már nem tudott felzárkózni. A Giro-szakaszgyőzelmeket tekintve továbbra is Alfredo Binda a csúcstartó 41 diadallal – ám könnyen előfordulhat, hogy már csak néhány napig. Az összetettben az olasz Alessandro Petacchi megőrizte első helyét, így hétfőn is ő viselheti majd a rózsaszín trikót – a harmadik etapon néhány kemény emelkedő is megnehezíti majd a versenyzők dolgát, ennek ellenére újabb sprintbefutó várható.Franciaországban vasárnap véget ért a Dunkerque-i négynapos, amelynek utolsó napján két szakaszra is sor került. A délelőtti 19 kilométeres egyéni időfutamban világbajnoki bronzérmesünk, Bodrogi László a tizedik helyen végzett, így valamelyest az összetettben is előrelépett. A csúcskategóriás viadalt a francia Christophe Moreau nyerte meg, a magyar versenyző a 73. helyen zárt.A magyar pályaválogatottra a hét végén vár nagy feladat: Árvai Attiláék Sydneyben próbálnak világbajnoki kvótákat szerezni. A Világkupa-sorozat negyedik futamán Árvai (P Nívó-Betonexpressz– FTC, pontverseny, páros) mellett Víg Aurél (P Nívó-Betonexpressz–FTC, 4000 m-es egyéni üldözőverseny, páros) és Szabó András (Postás-Matáv SE, scratch) áll rajthoz.86. Giro d’Italia

2. szakasz, Copernico–Matera (177 km):

2. szakasz, Copernico–Matera (177 km):
1. Fabio Baldato (olasz, Alessio) 4:46:57, 2. Colombo (olasz, Domina Vacanze) azonos idővel, 3. Figueras (olasz, Panaria) a. i., 4. Petacchi (olasz, Fassa Bortolo) a. i., 5. Eisel (osztrák, fdjeux.com) a. i., 6. Duma (ukrán, Colnago) a. i., 7. Garzelli (olasz, Vini Caldirola) a. i., 8. Fra. Casagrande (olasz, Lampre) a. i. Az összetettben: 1. Alessandro Petacchi 10:02:36, 2. Baldato 4 mp h., 3. Colombo 19 mp h., 4. Figueras 23 mp h., 5. Gasparre (olasz, De Nardi) 24 mp h., 6. Sacchi (olasz, Saeco)

Következik: 3. szakasz, Policoro–Terme Liugiane (145 km). TV: Eurosport, 15.30 (élő). Internet: www.gazzetta.it/speciali/giro2003

49. Dunkerque-i négynapos (2.1-es kategória, Franciaország)

5. szakasz, egyéni időfutam, Gravelines (19 km): 1. Christophe Moreau (francia, Crédit Agricole) 23:05, 2. Bartko (német, Rabobank) 25 mp h., 3. Rous (francia, Brioches) 26 mp h., …10. Bodrogi László (magyar, Quick Step-Davitamon) 55 mp h. 6. szakasz, Gravelines–Dunkerque (96.1 km): 1. Jean-Patrick Nazon (francia, Delatour). A végeredmény: 1. Christophe Moreau, 2. Rous 29 mp h., 3. Brochard (francia, AG2R) 1:19 p h., …73. Bodrogi László 25:40 p h.

56. Békeverseny (2.2-es kategória)

2. szakasz, Unicov–Opava (155.4 km): 1. Danilo Hondo (német, Telekom) 3:58:39, 2. Haselbacher (osztrák, Gerolsteiner) a. i., 3. Lewandowski (lengyel, Mroz) a. i. 3. szakasz, Knov–Polanica Zdroj (189.3 km): 1. Steffen Wesemann (német, Telekom), 2. Wrolich (német, Gerolsteiner) a. i., 3. Hondo a. i. Az összetettben: 1. Hondo

Tour de La Manche (2.6-os kategória, Franciaország)

2. szakasz, Les Pieux–Gavray (166 km): 1. Mizutani Takehiro (japán, Bridgestone) 3:52:38, 2. Collins (brit, Eseg) a. i., 3. Sutherland (ausztrál, Rabobank) a. i. 3. szakasz, egyéni időfutam, Cavray-Hambye (12.6 km): 1. Jeremy Maartens (dél-afrikai, HSBC ) 18:14, 2. Levécot (francia, Champagne) 10 mp h., 3. Sutherland 14 mp h., …8. Lengyel Tamás (magyar, P Nívó-Betonexpressz–FTC) 55 mp h. 4. szakasz, Hambye–St-Hilaire-du-Harcouet (97.5 km): 1. Kilian Patour (francia, Crédit Agricole) 2:24:13, 2. Cavet (francia, Evreux) a. i., 3. Tasiro (japán, Bridgestone) 4 mp h., …11. Garamszegi (magyar, P Nívó-Betonexpressz–FTC) 51 mp h. Az összetettben: 1. Benjamin Levécot 11:03:33, 2. T. Dekker (holland, Rabobank) 4 mp h., 3. Sutherland 10 mp h., …13. Lengyel Tamás 1:03 p h.
Legfrissebb hírek

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
1 perce

Századokon múlott két továbbjutás is hétfő este

Atlétika
11 perce

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
18 perce

Nem jutottak döntőbe női kalapácsvetőink az atlétikai Eb-n

Atlétika
26 perce

Premier League: hosszabbított holland bekkjével a Tottenham

Angol labdarúgás
29 perce

Urbán Zita egyéni csúccsal döntőbe jutott 3000 akadályon

Atlétika
40 perce

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
47 perce

Négy családi tanösvény, amelyen garantált a szórakozás

Csupasport
1 órája