Bajnokok tanácskoztak a nők sportbeli szerepéről

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
2003.05.07. 21:07
Címkék
Varsó adott otthont a Nemzetközi Olimpia Bizottság által rendezett regionális szemináriumnak, amelynek témája a "Nők sportja volt, és amelyre a NOB 16 kelet-közép-európai tagország nemzeti olimpiai bizottságának felelős képviselőjét hívta meg.
Az eseményen a Magyar Olimpiai Bizottságot Faragó Judit, a MOB Női Bizottságának vezetője képviselte.A tanácskozáson Anita DeFrantz, a NOB történetének első női alelnöke, jelenlegi NOB-tag, a NOB Női Bizottságának vezetője elnökölt. A kétnapos eszmecserén a NOB jelenlévő előadói ismertették a női sportvezetőkkel, szakemberekkel kapcsolatos stratégiát, emellett mód nyílt az e témában szerzett gyakorlati tapasztalatok kicserélésére is.Faragó Judit tízperces előadást tartott a "Nők a sportban” projekt magyarországi helyzetéről, a bizottság tevékenységéről. Az ülés résztvevői megismerhették a MOB Női Bizottságának márciusban napvilágot látott színes kiadványát, amelynek bevezetőjét angolra is lefordították, valamint a tavaly életre hívott, és már két alkalommal átadásra került "Nők sportjáért”-díjakat, továbbá átfogó képet kaptak a nők szerepvállalásáról a magyar sportmozgalomban. A szeminárium résztvevői elismeréssel és némi irigységgel tájékozódtak arról, hogy Magyarországon törvényileg előírják a nők szerepvállalását a közalapítványok és köztestületek döntéshozói szerveiben.A nemzeti olimpiai bizottságok képviselői között egyébként olyan világnagyságok kaptak helyet, mint a lengyelek legendás olimpiai bajnok futónője, Irena Szewinska, világbajnok öttusázónője, Dorota Idzi, vagy az egykori szovjet olimpiai bajnok sakkozó, a grúz Nana Alekszandrija, vagy a moldovai egykori evezős bajnoknő Larisza Popova, aki 2003-ban a NOB "Nők a sportban” elismerés európai díjazottja lett.Faragó Judit – aki egyébként a hazai asztalitenisz-szövetség főtitkára – sportdiplomáciai szempontból is hasznosnak nevezte a tanácskozást, különös tekintettel arra, hogy az esemény három héttel előzte meg a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) tisztújító kongresszusát, amelyen megpályázza az ITTF egyik alelnöki posztját. A párizsi világbajnokság idején, május 21-én rendezik meg a kongresszust, majd másnap a nemzetközi szövetség szervezésében sor kerül az első női asztalitenisz világkonferenciára.
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Közép-európai Liga: két magyar csapat indul a regionális sorozat következő idényében

Röplabda
14 perce

Úszó Eb: majdnem hibátlan magyar mérleg az első délelőttön

Úszás
14 perce

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
42 perce

Halász Bence az első magyar döntős az atlétikai Európa-bajnokságon

Atlétika
47 perce

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
1 órája

Heti program: vizes Eb, atlétikai Eb, El-selejtező, La Liga

Egyéb egyéni
1 órája

Már az AEK csapatkapitányához hasonlítják Vitálist a görög lapok

Légiósok
1 órája

Heti légiósprogram: bajnoki rajt Sallaiéknál és Gulácsiéknál, székely rangadó Csíkszeredában

Légiósok
2 órája