Újra Ferjáncz–Dudás csata

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2003.04.22. 21:36
Címkék
Ferjáncz Attila és Dudás "Kokó Gyula neve nem ismeretlen a magyar ralisportban. Valaha mindketten remek versenyzők voltak, most pedig mindketten vezető szerepet töltenek be a hazai autósportban: Ferjáncz a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség elnöke, Dudás a raliszakág vezetője. A hét végi miskolci Vredestein-ralin azonban nemcsak ebbéli minőségükben lesznek jelen, hanem autóba is ülnek. A pénteki népkerti prológon az örökös bajnok Ferjáncz egy Renault 5 Turbót, Dudás egy Ladát vezet, felidézve a régi szép időket.
Ez a kis betétfutam is része lesz annak a meglepetéssorozatnak, amellyel a rali szervezői kedveskednek a nézőknek abból az alkalomból, hogy a miskolci viadal a tizedik kiírásához érkezett. Ezenkívül a ralikrosszosok is megmutatják magukat péntek délután a salakon, és lesz tűzijáték, minden, ami az ünnepi hangulathoz szükséges. Az is szokatlan, hogy a versenyzők nem a rajtszámuk szerint, fordított sorrendben gurulnak pályára a körversenyen, hanem az azonos kategóriabeliek viaskodnak egymással a végeredménybe nem számító, de a presztízs szempontjából mindenképp lényeges bemelegítésen.A rali központja egyébként a belvárosban, az ITC-székháznál lesz, innen rajtol szombaton reggel 7.30-kor a mezőny, és ide érkezik szombaton és vasárnap este, miután mindkét nap hat-hat gyorsasági szakaszt teljesített.Természetesen itt az első osztályú párosokról van szó, hiszen a másodosztályúaknak csak egynapos a küzdelem, ők már szombaton este átvehetik a díjaikat. A rendezők számára természetesen az egyik fő szempont volt a biztonság: ennek érdekében rengeteg néző dolgozik a pályák szélén, 80–100 kilométernyi szalagot feszítettek ki, a figyelmeztető táblákról már nem is beszélve. Természetesen ahhoz, hogy egy verseny balesetmentes legyen, a nézők fegyelmezettsége elengedhetetlen.Aki járt Vredestein-ralin az utóbbi években, annak nem jelentenek majd újdonságot a pályák, hiszen a klasszikus miskolci szakaszokat jelölték ki a rendezők: Hernádvécse, Viszló, Meszes, Kánó, Kelemér és Sajómercse – ezek azok a települések amelyek vendégül láthatják a hazai ralisport elitjét. A bajnoki pontversenyt a nyitó futam után a Benik Balázs, Somogyi Pál kettős vezeti, miközben az utóbbi években egyeduralkodó ifjabb Tóth János, Tóth Imre párosnak nincs pontja, mert a Peugeot 206 WRC hajtásgondja miatt feladta a salgótarjáni megméretést. "Janika” nem a kiesést élte meg tragédiaként, hanem annak a száz kilométernek a hiányát, amelyet nem tehetett meg. Nos, Miskolcon lesz lehetőség a visszavágásra – a hírek szerint parádés csatára van kilátás nemcsak az élmezőnyben, hanem a kategóriákban is.Ettől az évtől kezdve állandó előfutóként FIAT Stilókat láthat a közönség a mezőny előtt, amelyeket más szakágak jeles képviselői vezetnek. Az egyiket az ötszörös terepralibajnok Gál "Baba” István, a másikat a ralikrossz- és ralipályákról is ismert Szíjj Zsolt, a harmadikat pedig a nyolcszoros ralikrosszbajnok Kotán Péter.
Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
6 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
6 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
6 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik