Polgár Judit zajos sikere

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2003.04.18. 22:16
Címkék
Polgár Judit elégedetten kortyolhat, Berkes legyôzésével ismét az élre került
Polgár Judit elégedetten kortyolhat, Berkes legyôzésével ismét az élre került
Polgár Judit elégedetten kortyolhat, Berkes legyôzésével ismét az élre került
Polgár Judit elégedetten kortyolhat, Berkes legyôzésével ismét az élre került
Polgár Judit elégedetten kortyolhat, Berkes legyôzésével ismét az élre került
Polgár Judit elégedetten kortyolhat, Berkes legyôzésével ismét az élre került
Alighanem a Tehetség és Kurázsi elnevezésű szupertorna legfantasztikusabb partiját játszotta pénteken Polgár Judit és Berkes Ferenc. Azaz csak Polgár sakkozott igazán, mivel világossal nem mindennapi kombinációt mutatott be, míg a sötét figurákat irtányító Berkes csupán statisztált.
De kezdjük az elejéről! A Tulip Inn Hotel Millennium versenyterme ezúttal is szépen megtelt a hetedik fordulóra. A hajrához közeledve Nigel Shortnak fél pont előnye volt a mezőnnyel szemben, tehát sejteni lehetett, hogy az angol nem akar mindenáron kockáztatni, hanem a biztonságra helyezi a hangsúlyt Viktor Korcsnoj ellen. A második Polgárnak pedig – aki a viadal előtt a dobogó legfelső fokát tűzte ki célul – pont az ellenkezőjét kellett tennie.

Berkesék partija meglehetősen gyorsan, mintegy két óra alatt befejeződött. Világos, jelezvén győzelmi igényét, a sötéttel ellenkező oldalra sáncolt, és azonnal megkezdte a felvonulást a másik királyhoz. A támadás egy pillanatra úgy tűnt, hogy hibás lesz, ám Polgár az összes jelenlévő szakember megdöbbenésére gyönyörű, döntő huszáráldozatot hozott.

Tehetség és Kurázsi nemzetközi
szupertorna (átlagértékszám: 2663,
XVII-es kategória), Budapest

7. forduló: Polgár Judit (magyar)–Berkes Ferenc (magyar) 1:0, Lutz (német)–Lékó Péter (magyar) döntetlen, Almási Zoltán (magyar)–Movsesian (szlovák) 0:1, Korcsnoj (svájci)–Short (angol) döntetlen, Gelfand (izraeli)–Ács Péter (magyar) 1:0
Az állás: Polgár J. és Short 5-5 pont, Lékó és Movsesian 4-4, Gelfand 3.5, Ács és Korcsnoj 3, Almási, Berkes és Lutz 2.5-2.5,
Ekkor fény gyúlt.

No nem Berkesben, hiszen a parti akkorra már gyakorlatilag véget ért, hanem az egyik kedves néző dőlt neki háttal a kapcsolóknak, amelynek következtében a megszokottnál erősebb fényáradat öntötte el a termet.
Ám nem ez volt az egyetlen közjáték ezen a napon. A leginkább zavaró tényezőnek az a néhány vevőkészülék bizonyult, amelyeket tulajdonosaik leejtettek, nem kis zajt keltve ezzel. Emellett néhány fülhallgatón keresztül olyan hangosan szólt a kommentálás, hogy egyes játékosokhoz tisztán kivehetően eljutott az, hogy a kritikus állásban éppen mit tekint Gyimesi Zoltán és Varga Zoltán a legjobb lépésnek. Bár ez utóbbit csak Berkes mondta a résztvevők közül, Polgár és Borisz Gelfand annyit azonban hozzátettek, hogy sistergést ők is észleltek. Mindezeken kívül elhanyagolhatónak tűnt, hogy egyszer megszólalt egy mobiltelefon – Kállai Gábor versenyigazgató minden nap felkéri a jelenlévőket, hogy kapcsolják ki készülékeiket, és még egy tábla is figyelmeztet erre –, vagy hogy az ajtócsapódások néha olyan erősek voltak, hogy visszhangzott a helyiség.
A játékosok persze becsülettel tűrtek, és inkább a játszmákkal törődtek. Polgár sikerét leszámítva a magyaroknak peches délutánjuk volt. Almási Zoltán világossal esélyesként ült le az asztalhoz Sergei Movsesiannal szemben. A négyszeres magyar bajnok szemre tetszetősen is állt egy ideig, de aztán rosszul számított ki egy kombinációt, és a szlovák olimpiai csapat éltáblása könyörtelenül kihasználva a helyzetet, megszerezte első teljes pontját.
Ács Péternek nem ment a játék. Gelfand pozíciós stílusával nem tudott mit kezdeni, és még a 30. lépést sem tették meg a felek, amikor a paksi kapitulált.
A következő fordulót szombaton rendezik, ekkor kerül sor az akár az elsőséget is eldöntő Polgár–Short találkozóra.
Legfrissebb hírek

„A győzelmet nem lehet megunni, igazi mámor” – interjú Losonczi Dáviddal

Képes Sport
53 perce

Marokkó házigazdaként nagy favorit – kezdődik az Afrikai Nemzetek Kupája

Minden más foci
1 órája

Milánó 2026: a FIS elnöke aggódik a livignói helyszín miatt

Téli sportok
1 órája

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
1 órája

Gilding meglepődött, Van Duijvenbode elnézte az időt

Egyéb egyéni
1 órája

A gól és a győzelem lenne Bíró Bence igazi karácsonyi ajándéka

Labdarúgó NB I
1 órája

Kyrgios tíz hónap után Brisbane-ben tér vissza

Tenisz
1 órája

A Kazincbarcikánál pontosan tudják, az újpestieknek most bizonyítaniuk kell

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik