Idénykezdés két arannyal

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
2003.04.16. 20:24
Címkék
Kettőből kettő  így foglalhatnánk össze a lehető legrövidebben Vörös Zsuzsanna idei produkcióját. Kitűnő öttusázónk két nemzetközi versenyen indult az idén, és mindkettőt megnyerte. Márciusban Kairóban, az elmúlt hét végén pedig Lisszabonban állhatott a dobogó tetejére.
Vörös Zsuzsanna vívásban rendkívül sokat fejlôdött tavaly óta (Fotó: Danis Barna)
Vörös Zsuzsanna vívásban rendkívül sokat fejlôdött tavaly óta (Fotó: Danis Barna)
Vörös Zsuzsanna vívásban rendkívül sokat fejlôdött tavaly óta (Fotó: Danis Barna)
Vörös Zsuzsanna vívásban rendkívül sokat fejlôdött tavaly óta (Fotó: Danis Barna)
Vörös Zsuzsanna vívásban rendkívül sokat fejlôdött tavaly óta (Fotó: Danis Barna)
Vörös Zsuzsanna vívásban rendkívül sokat fejlôdött tavaly óta (Fotó: Danis Barna)
– Előfordult már, hogy ilyen jól indult az idénye? – kérdeztük az Alba Volán 25 éves világ- és Európa-bajnokát.
– Igen, például a tavalyi. Akkor a párizsi nemzetközi verseny volt az első "fellépésem”, és aranyérmes lettem, utána pedig a székesfehérvári Világkupán is győzni tudtam. A fehérvári siker több szempontból is emlékezetes a számomra. Egyrészt azért, mert bármilyen hihetetlen, az volt az első Világkupa-győzelmem, no és azért is, mert szűkebb hazámban, a fehérvári közönség előtt tudtam nyerni.
– Maradjunk azért az idei két versenynél! Bár a győzelmet sosem kell magyarázni, de megkérdezem: maradéktalanul elégedett volt a teljesítményével?
– Igen, elégedett voltam. Nagyon vártam mind a két versenyt, és elsősorban a futásra koncentráltam. Tudja, a februári fedett pályás bajnokságon ebben a számban enyhén szólva sok maradt bennem. Tudom, hogy nem lehet összehasonlítani egy fedett pályás és egy szabadtéri verseny futását, de nagyon kíváncsi voltam, hogy valójában mire vagyok képes. Mert az alapozás alapján fedett pályán nem így kellett volna szerepelnem. Nos, a kairói verseny ebből a szempontból megnyugtatott, és utólag nagyon örülök annak, hogy elindultam rajta.
– Miért csak utólag?
– Bevallom, féltem elutazni. Akkor tört ki a háború, és amíg kinn voltunk, bizonytalanságban éltünk: haza tudunk-e majd jönni. A járatokat törölték, úgyhogy csak kerülővel, igen kalandosan értünk haza. Azért is féltem, mert bár korábban nem jártam Kairóban, hallottam, hogy nem a tisztaságáról híres város, tavaly a fiúk is gyomorpanaszokkal jöttek haza onnan. Én meg különösen érzékeny vagyok a gyomromra… A verseny napján jelentkezett is a gyomorfertőzés, de szerencsére enyhébb lefolyású volt, nem nagyon zavarta a szereplésem.
– Említette, hogy egy éve Székesfehérvárott aratta első Világkupa-sikerét. A jövő héten rendezik az újabb fehérvári Világkupát. Sikerül megvédenie tavalyi aranyérmét?
– Ezt előre nem tudom. Az viszont tény, hogy az idén is ugyanolyan fontos a Világkupa, mint tavaly, mert most is beleszámít a világbajnoki válogatásba. Vívásban sokat fejlődtem tavaly óta, taktikusabb lettem. Már nem rohanok a páston, nem akarom pillanatok alatt befejezni az asszót. Remélem, ezt a jövő héten is be tudom mutatni. Maradjunk annyiban, szeretnék az első hat között végezni. A mögöttem levő két győzelem azért jelent valamit…
Legfrissebb hírek

Bátori Lilianna nem gondolta volna, hogy a 188 centiméter kevés lesz az Eb-döntőhöz

Atlétika
19 perce

A bíróság felmentett, a szövetség viszont eltiltott a válogatottságtól négy kanadai hokist

Jégkorong
32 perce

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
38 perce

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
46 perce

Doku hosszabbított a Cityvel, Frattesi a Lazióba kerül kölcsönben – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
59 perce

Isztambulban rendezik a januári Spanyol Szuperkupát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
1 órája

Csak nyugodtan büntessetek meg! – üzent a Como elnöke az UEFA-nak

Olasz labdarúgás
1 órája