Kazahsztán

2003. április 18., péntek, 20 óra: MAGYARORSZÁG-KAZAHSZTÁN 1:4

Mérlegünk a kazah válogatott ellen

Az exszovjet köztársaság legjobbjaival eddig négyszer csaptak össze a mieink – kevés sikerrel. Az ázsiaiakkal először az 1993-as C-vb-n, Ljubljanában találkoztunk, s az orosz hokin edződött ellen lemosta a magyar csapatot a jégről. A következő évben Poprádon sem jártak jobban legjobbjaink, a kazahok tizennégyszer köszöntek be, míg mi csak ötször adtunk munkát a gólbírónak. Az újabb randevúra két évet kellett várni, s a mieink fejlődését remekül mutatta, hogy sikerült féltucaton belül maradniuk, legalábbis, ami a különbséget illeti. A negyedik, s ez idáig utolsó meccsre a dániai B-vb-n került sor '99-ben, ahol tovább csökkent a különbség a főleg az orosz bajnokságban edződő játékosokból álló riválissal szemben, hiszen már csak néggyel voltak jobbak a mieinknél.A kazah keret

Klasszisok nélküli, amolyan igazi iparos csapat a kazah, ám nem szabad elfelejteni, hogy egy egykori szovjet tagállamról van szó, az orosz iskola érződik játékán. A gárda gerincét a bajnokság sztárcsapata, a Torpedo Uszty-Kamenogorszk adja.Szövetségi kapitány: Nyikolaj Misagin

A kazah válogatott legjobbja

Veretes nevek nélküli csapat, mifelénk jórészt ismeretlen játékosok, akik azonban a szovjet iskolán nevelkedtek, azaz nem árt rájuk figyelni. Itt van rögtön Pavel Kamencev, a gárda legrutinosabb tagja, aki időtlen idők óta az orosz élvonalban keresi a vodkára valót. A harmincnegyedik születésnapját augusztusban ünneplő center a Torpedo Uszty-Kamenogorszkban és Avangard Omszkban terelgette a pakkot, majd az Energija Kemerovo és a Szibir Novoszibirszk következett, végül visszatért Kemerovóba. Több mint egy évtizede állja a sarat az egyik legerősebb európai ligában, annak ellenére, hogy fizikai adottságai messze nem erre a sportágra predesztinálták. Mindössze 180 centire nőtt, s ehhez alig hetvenöt kilót nyom, vagyis nem az a tipikus centeralkat. Értelemszerűen nem az Eric Lindros-féle faltörőstílust erőlteti, sokkal jobban szereti a fineszes játékot, s éppen ezért inkább az előkészítésben, mint sem a befejezésekben jeleskedik. Egy évvel ezelőtt, a divízió–1-es vb eindhoveni csoportjában például hatszor hozta kihagyhatatlan helyzetbe társait, míg a góllövőlistára csak egyszer került fel a neve. Reméljük, az idén sem lesz versenyben a gólkirályi címért.


Utolsó mérkőzésünk a kazah válogatottal

Sok kellemes emléke nem fűződik a mieinknek az exszovjet gárdához: az eddigi négy összecsapást kivétel nélkül az ázsiaiak nyerték. Az egyetlen vigasz, hogy a két egylet közti különbség, ha lassan is, de – legalábbis a gólkülönbség szerint – folyamatosan csökkent, legutóbb például a rivális már csak néggyel ütött többet nálunk. A négy éve, a dániai B-vb-n lejátszott találkozón a Palla Antal irányította, Bernei – Horváth B., Gebei, Palkovics, Ocskay, Sándor, Tőkési, Szélig, Gröschl, Dobos, Kaszala, Horváth A., Tokaji, Simon, Majoross, Ladányi, Holló, Orsó, Hoffmann összeállítású csapat csak 5–1-re kapott ki a kazahoktól. Az ellenfél viszonylag hamar lerendezte a meccset, Komisszarov már a 7. percben betalált, majd Pupkov pillanatai következtek, előbb a 17., majd a 21. percben csapta be Berneit. Gyevjakin a meccs felénél négyre növelte a különbséget, melyet Palkovics kozmetikázott nyolc perc múlva – Ocskay átadását vágta a hálóba –, míg a végeredményt Filatov állította be. A mérkőzés egyik hősének kétségkívül Bernei bizonyult, aki negyvenháromszor avatkozott játékba sikeresen, az első harmadban például huszonöt lövést kapott. A mieinknél a legnagyobb gondok a helyzetkihasználással adódtak, Majoross és Palkovics is óriási ziccerekben hibázott, pedig szorosabbá tehették volna a derbit.