A Milan segített a Juvénak

M. T.M. T.
2003.04.12. 22:48
Címkék
Nem túlzás azt állítani, szombaton nem tudott olyan esemény történni, ami háttérbe szorította volna az Internazionale Milan városi rangadót. A két milánói csapat összecsapása a hagyományoknak megfelelően hatalmas iramot, paprikás jeleneteket és Milan-győzelmet hozott, így a vasárnap Bolognába látogató Juventus továbbra is legalább ötpontos előnnyel vezeti majd a táblázatot.
A milánói derbin a Milan akarata érvényesült, a piros-feketék már az első félidőben is több gólt szerezhettek volna, de Gattuso lövése, illetve Sevcsenko sarkazása nem hozott eredményt. A második játékrész elején Pippo Inzaghi és Sevcsenko is gyorsan kihagyott egy helyzetet, majd a 62. percben teljesen megérdemelten vezetést szerzett Carlo Ancelotti csapata: Rui Costa mesteri labdáját Inzaghi egyből a jobb
A-liga
28. forduló, szombati eredmények: Como–Perugia 1–1 (Amoruso 28., ill. Miccoli 92.), Internazionale–Milan 0–1 (F. Inzaghi 62.). A forduló többi mérkôzését vasárnap játsszák.

B-liga
30. forduló, péntek esti mérkôzés: Bari–Vicenza 1–1 (Cordova 13., ill. Schwoch 47. – 11-esbôl).
A-liga
28. forduló, szombati eredmények: Como–Perugia 1–1 (Amoruso 28., ill. Miccoli 92.), Internazionale–Milan 0–1 (F. Inzaghi 62.). A forduló többi mérkôzését vasárnap játsszák.

B-liga
30. forduló, péntek esti mérkôzés: Bari–Vicenza 1–1 (Cordova 13., ill. Schwoch 47. – 11-esbôl).
alsó sarokba továbbította. A félidő derekán ráadásul Córdoba a Serginhóval szemben elkövetett durva szabálytalanságáért piros lapot kapott, ekkora mélységből pedig az Inter már nem tudott visszakapaszkodni. A kék-feketék egyetlen egyenlítési lehetőségét Recoba hibázta el, az uruguayi csavart lövését Dida hárította.
A 28. forduló szombat délutáni mérkőzésén 1–1-et játszott egymással a Como és a Perugia. A vendégedző, Serse Cosmi édesanyjának halála miatt egyperces gyászszünettel kezdődött a találkozó, amelyen az első rohamokat a hazaiak vezették. Amoruso már a 4. percben tesztelte Kalac reflexeit, majd a 28. percben ugyanő be is vette a piros-fehérek hálóját. (Érdekesség, hogy a csatárt januárban éppen a Perugiától vásárolta meg a kiesőhelyen álló gárda.) A Perugia a bekapott gól után bátrabban támadott, elsősorban a válogatott Miccoli játszott veszélyesen. A vendégek a 75. percben egyenlíthettek volna, de a francia Cauet által Tedesco ellen elkövetett szabálytalanságért a javukra megítélt 11-est a brazil Zé Maria kihagyta, pontosabban Kalac kivédte. A vendégek mégis megmentették az egyik pontot, miután Miccoli a 92. percben szép távoli lövéssel bevette a hazai kaput, ezzel gyakorlatilag eldöntve a Como kiesését.

Tv: a Sport1 vasárnap 21.30-kor közvetíti a Bologna–Juventus bajnokit
Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
30 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
54 perce

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 2–0

Foci vb 2026
1 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
1 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
1 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
2 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik