Legalább csökken a jegyár

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2003.04.05. 20:50
Címkék
Nincs tovább, sorozatban hatodszor is lemaradt a rájátszásról a New York Rangers, miután a pénteki játéknapon kikapott a New Jerseytől, amely ezzel nem csupán a playoffba lökte a New York Islanderst (hogy örülnek ennek a rangersesek&), hanem egyúttal megszerezte az első helyet az Atlanti-csoportban, megelőzve a Philadelphiát. A Devilsnek egyébként bérelt helye van a csoport élén, minthogy az utóbbi hét évben immár ötödször utasította maga mögé riválisait. No, de ez most mindegy.
Sokkal nagyobb "durranás”, vagy inkább koppanás, hogy a csupa világsztárból álló Rangers az idén sem tudta átlépni a rájátszás küszöbét, holott az idény elején az egész vezérkar biztosra vette, hogy ez végül sikerül, sőt, amikor Sather főguru átvette a gárda irányítását, legott kijelentette – Dolan csapattulajdonossal egyetemben –, jöhet eső meg sár, fiait akkor is bevezeti a playoffba."Sajnálom. Mérhetetlenül csalódott az egész kompánia” – fogta rövidre Sather. Ami a sorsdöntő meccset illeti, Nedved emberelőnyös góljával a Rangers szerezte meg a vezetést, igen ám, de az egész este durváskodó Lindros hamarjában kiállíttatta magát (meg is kapta a magáét a kritikus közönségtől), amiből Niedermayer azonnal hasznot húzott. Más választása nem lévén, a házigazda még inkább kinyílt a győzelem megszerzése érdekében, Friesen pedig megtalálta a rést a pajzson, kialakítva a 2–1-es végeredményt. A csodában reménykedő New York-i nézők tehát csalódottan távoztak a Madison Square Gardenből, egyetlen vigaszuk, hogy, mivel a Rangers nem jutott be a playoffba, a következő idényben tíz százalékkal kevesebbet kell fizetniük a belépőért. Ha egyáltalán még kíváncsiak Lindrosék vergődésére.Egyéb kérdésekre is választ kaptunk pénteken. A New Jerseyről már esett szó, az Ottawáról viszont nem: miután a bajnok Detroit csak döntetlenre volt képes a Columbus ellen (Hullék háromszor is kétgólos hátrányból tápászkodtak föl), eldőlt, hogy a Senators hokisai emelhetik majd magasba az alapszakasz legjobb csapatának járó Presidents' Trophyt, a Calgary 1989-es tündöklése óta első kanadai csapatként. Ez márpedig nem rossz előjel, elvégre az utóbbi öt évben háromszor fordult elő, hogy az alapszakaszgyőztes meg sem állt a Stanley-kupa elhódításáig. Végül a Tampáról: a Philadelphia visszarángatta a földre a már csoportelső Lightningot, amely 13 meccses veretlenségi sorozat végére ért. NHL, alapszakasz, 172. játéknap
Columbus Blue Jackets–Detroit Red Wings 5–5
Columbus Blue Jackets–Detroit Red Wings 5–5
(2–0, 2–2, 1–3, 0–0). Gólszerző: Vyborny (3.), Cassels (10.), T. Wright (25.), Whitney (33.), Pirjeta (43.), ill. Draper (28.), Shanahan (29. – emberelőny), B. Hull (42.), Maltby (56.), Dacjuk (60.). Kapusok: Denis 30 védés/35 lövés, ill. Legace 30/35
Florida Panthers–Carolina Hurricanes 4–1 (3–0, 0–1, 1–0). G: Hagman (13.), Svidkij (14.), Majesky (18.), Jokinen (56.), ill. Hill (21.). K: Luongo 34/35, ill. Irbe 22/26
Tampa Bay Lightning–Philadelphia Flyers 1–4 (0–2, 0–2, 1–0). G: Lecavalier (41.), ill. S. Kapanen (13. – ee.), Gagne (14., 31.), Juskevics (36.). K: Habibulin 13/17, a 3. harmadtól Grahame 10/10, ill. Cechmánek 27/28
New York Rangers–New Jersey Devils 1–2 (0–0, 1–2, 0–0). G: Nedved (22. – ee.), ill. S. Niedermayer (25. – ee.), Friesen (35.). K: Dunham 39/41, ill. Brodeur 18/19
Chicago Blackhawks–St. Louis Blues 2–2 (1–1, 1–0, 0–1, 0–0). G: Zsamnov (12.), Sullivan (25.), ill. Drake (10. – ee.), Demitra (46.). K: Leighton 27/29, ill. Osgood 26/28
Phoenix Coyotes–Nashville Predators 1–0 (0–0, 0–0, 1–0). G: Radivojevic (58.). K: Burke 24/24, ill. Vokoun 26/27
Calgary Flames–Los Angeles Kings 2–1 (0–0, 1–1, 0–0, 1–0) – hosszabbítás után. G: Ch. Drury (31.), Conroy (63.), ill. Pálffy (33.). K: Turek 30/31, ill. Huet 24/26
Anaheim Mighty Ducks–Colorado Avalanche 3–4 (1–1, 0–1, 2–1, 0–1) – h. u. G: Thomas (14., 50. – az utóbbi ee.), Havelid (53.), ill. Hejduk (2., 65.), Forsberg (36.), Foote (48. – ee.). K: Giguere 33/37, ill. P. Roy 19/22
Legfrissebb hírek

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
2 perce

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
41 perce

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
41 perce

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
1 órája

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
1 órája

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
2 órája

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik