Cavenaghit hívja a Bayern

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.04.04. 22:23
Címkék
Bár néhány Bayern-vezető azt nyilatkozta, hogy a nyáron egyetlen neves futballistát sem igazolnak (Demichelis és Rau szerződtetését már a télen nyélbe ütötték, de csak a következő idénytől számítanak rájuk), mégis elképzelhető egy inkább leendő, mint jelenlegi világklasszis érkezése.
Koller 2006-ig marad>

DORTMUND. Jan Koller egy évvel meghosszabbítja 2005 nyarán lejáró szerzôdését a Borussia Dortmunddal. „Gyakorlatilag mindenben megegyeztünk, a megállapodás aláírása már csak formaság” – mondta Gerd Niebaum, a klub elnöke. A 30 éves cseh válogatott csatár 2001-ben igazolt az Anderlechttôl 21 millió márkáért a Dortmundhoz, amellyel tavaly bajnokságot nyert. A mostani idényben 26 Bundesliga-mérkôzésen 11 gólt szerzett, így a brazil Ewerthonnal az együttes legeredményesebb játékosa.
Koller 2006-ig marad>

DORTMUND. Jan Koller egy évvel meghosszabbítja 2005 nyarán lejáró szerzôdését a Borussia Dortmunddal. „Gyakorlatilag mindenben megegyeztünk, a megállapodás aláírása már csak formaság” – mondta Gerd Niebaum, a klub elnöke. A 30 éves cseh válogatott csatár 2001-ben igazolt az Anderlechttôl 21 millió márkáért a Dortmundhoz, amellyel tavaly bajnokságot nyert. A mostani idényben 26 Bundesliga-mérkôzésen 11 gólt szerzett, így a brazil Ewerthonnal az együttes legeredményesebb játékosa.
A csatárt kereső bajorok szemet vetettek Fernando Cavenaghira, River Plate 19 éves argentin játékosára. A támadó piaci értéke öt- és nyolcmillió dollár között van, ennyit egy Bayern-szintű klub még ebben a gazdasági helyzetben is képes kifizetni.
A Bundesliga listavezetője egy ideig hajtott Miroslav Kloséra is, ő azonban úgy döntött, Kaiserslauternben marad. Nem tudni, a hét közepén meghozott döntésének köszönhető-e, de tény: immár csapatkapitányként. Eric Gerets vezetőedző ugyanis őt tette meg kapitánynak a sérülés miatt hosszú időre kidőlő Aleksander Knavs helyett. Klose vetélytársa Mario Basler volt, neki azonban nincs garantált helye a kezdőcsapatban, emiatt jelentős hátrányban volt.
A "vörös ördögökhöz” kapcsolódó hír, hogy a klub nem fellebbez a liga március 27-i döntése ellen, amellyel három pont levonással sújtja a kiesés ellen harcoló csapatot. A büntetés csak a következő idénytől lép életbe. A liga az 1997–98-as adatok átvizsgálása során a játékosok szerződései körül talált hiányosságokat. A szabálysértés miatt a Kaiserslautern 125 ezer eurót is köteles fizetni. "Az elnökség, miután tárgyalt a klub pénzügyi tanácsadóival és jogászokkal, úgy döntött, hogy tudomásul veszi a liga határozatát” – mondta a Kaiserslautern szóvivője.

Tv: a Sport1 15.30-tól élőben közvetíti a Hannover–Bayern München mérkőzést
Legfrissebb hírek

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
38 perce

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
50 perce

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
1 órája

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
1 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
1 órája

Felajánlotta lemondását a román szövetségi kapitány

Foci vb 2026
1 órája

Vereséggel nyitott a Veszprém a Bajnokok Ligájában

Kézilabda
1 órája

Hongkongi csapatba igazolt a Real Madriddal BL-győztes középpályás

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik