6. csoport - A spanyolok egyelőre nem borították fel a papírformát

2003.04.03. 20:19
Címkék
Tulajdonképpen már a sorsolás után nyilvánvaló volt, hogy a hatos csoportban Spanyolország csak elveszítheti az első helyet, tekintve, hogy bár Ukrajnának és Görögországnak is van néhány jól kvalifikált játékosa, egyik válogatott sem veheti fel a versenyt a selejtezőkön rendre hengerelő ibériaiakkal. Nos, a "félidőben Inaki Sáez csapata hozza a papírformát, mert csak a múlt szombati kijevi döntetlen rontja az egyébként makulátlan összképet, amelyet a mostani, Örményország elleni siker tett még szebbé.
A házigazdák egyébként alaposan megszenvedtek a három pontért, ugyanis vendégeik rendre tizenegy emberrel védekeztek, ráadásul szórványos ellentámadásaik egy-két alkalommal alaposan próbára tették Casillas kapust. A spanyolokat végül Vicente húzta ki a kellemetlen helyzetből, a Valencia kiválósága alig több mint egy óra játék után előbb Tristánt, majd Helguerát hozta kihagyhatatlan helyzetbe (egyik csapattársa sem hibázott), és ezzel el is dőlt a találkozó sorsa. Joaquín a ráadás pillanataiban még szerzett egy szép átemelős találatot, így a gólkülönbségre sem panaszkodhatott a válogatottat első ízben élőben látó leóni közönség."Megszenvedtünk ezért a győzelemért! Tudtuk előre, hogy nagyon nehéz lesz lövőhelyzetet kialakítani, és valóban, tiszta helyzetben nem értük el a vendégek kapuját. Az első gól aztán megnyugtatta a csapatot, amely csak dicséretet érdemel, mert volt türelme kivárni a megfelelő lehetőséget” – értékelt Sáez mester a lefújás után.A csoport másik összecsapásán Görögország voltaképpen a számára kötelező győzelmet hozta Belfastban az északírek ellen. Otto Rehhagel csapata már a második percben vezetést szerzett Hariszteasz góljával, a Werder Bremen támadója aztán a második félidőben is bevette Maik Taylor kapuját, amire a hazaiak csak egy Williams-féle, lécre bombázott labdával – ez lehetett volna 792 perc után az első gólja Sammy McIlroy csapatának –, illetve két kiállítással tudtak "válaszolni”. Érdekesség, hogy James Quinn előtt legutóbb Mal Donaghy kapott piros lapot az északír válogatottban tétmeccsen. Az 1982-es világbajnokságon…Spanyolország–Örményország 3–0 (0–0)
León, 14 000 néző
V: Jefet (izraeli). G: Tristán (63.), Helguera (69.), Joaquín (92.)
SPANYOLORSZÁG: Casillas – Míchel Salgado, Helguera, Marchena, Raúl Bravo – Albelda, Xavi (Vicente, 54.) – Joseba Etxeberría (Joaquín, 42.), Valerón (Baraja, 64.) – Raúl, Tristán
ÖRMÉNYORSZÁG: Berezovszkij – Vardanjan, Hovszepjan, Dohojan, Melikjan – Szargszjan, Voszkanjan, A. Petroszjan (Mhitarjan, 81.), Hacsatrjan (Minaszjan, 84.), Artavadz Karamjan (Bilibio, 93.) – Arman Karamjan

Észak-Írország–Görögország 0–2 (0–1)
Belfast, 7 196 néző
V: Gilewski (lengyel). G: Hariszteasz (2., 55.). K: J. Quinn (39.), Gillespie (69.)
ÉSZAK-ÍRORSZÁG: M. Taylor – A. Hughes, McCartney, Craigan, M. Williams, Lomas, Gillespie, D. Johnson, Healy (McVeigh, 67.), J. Quinn, McCann (Kirk, 67.)
GÖRÖGORSZÁG: Nikopolidisz – Jannakopulosz, Venetidisz, Dabizasz, Kirgiakosz, Konsztadinidisz, Zagorakisz, Karagunisz, Hariszteasz, Cartasz (Kaffesz, 75.), Nikolaidisz (Vrizasz, 40.)
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
3 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
3 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
3 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
3 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
4 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
4 órája