Bernei kiesett a keretből

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2003.03.26. 21:18
Címkék
Az eredeti programnak megfelelően a válogatott keret Székesfehérvárott megkezdte a felkészülést az április 15-én kezdődő divízió1-es világbajnokságra.
Amint arról már beszámoltunk, a Svédországban profiskodó és mostanában nagyon jó formát mutató Vas János néhány nappal ezelőtti sérülése olyan komoly, hogy várhatóan a vb-t is ki kell hagynia, ezért Jan Jasko szövetségi kapitány már törheti a fejét, hogy ki foglalhatja el a játékos helyét a negyedik támadósorban. A kerettel együtt készülő tartalékok Borbás Gergely, Kovács Csaba, Gergely Csaba és Rajz Attila közül a szerdai edzésen ez utóbbi lépett jégre, ami persze egyelőre nem sokat jelent, hiszen a szlovák szakembernek még bőven van ideje a döntésre. Arról viszont már most határozott, hogy – mivel Szuper Leventét hazaengedték Kanadából – a kapusok közül a székesfehérvári Bernei Gergelynek nem kell tovább dolgoznia a csapattal, ugyanis Szuper mellett Budai Krisztiánnak és Halmosi Tamásnak szavazott bizalmat. S végül még egy fontos hír a válogatott háza tájáról, véglegessé vált a világbajnokság előtti két felkészülési mérkőzés időpontja: e szerint április 1-jén Székesfehérvárott és április 3-án Dunaújvárosban vendégeskedik a norvég válogatott, s mindkét összecsapás 18 órakor kezdődik majd.
Legfrissebb hírek

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
9 perce

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
15 perce

Eliud Kipchoge-sorozat, 3. rész: inspiráló örökség

Képes Sport
26 perce

Röplabda: Kertész Petra hosszabbított Békéscsabán

Röplabda
40 perce

Hét vesztes tétmeccs után nyert újra a Dunaújváros az Erste Ligában

Jégkorong
56 perce

Elhunyt Jean Louis Gasset francia labdarúgóedző

Francia labdarúgás
1 órája

Dávid László: Idővel egyenrangú partner lesz a tanítványomból

Utánpótlássport
1 órája

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (II. rész)

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik