Ki fog gólt lőni Leverkusenben?

Vágólapra másolva!
2003.03.18. 21:45
Címkék
Ha egy győzelemre ítélt csapatból a sorsdöntő BL-mérkőzésen hiányzik a Serie A legjobb góllövője (Christian Vieri, 23 gól), az argentin válogatott volt támadója (Gabriel Batistuta), az irányítója (az eltiltott Alvaro Recoba), míg az elitliga második legeredményesebb futballistája (Hernán Crespo, 9) sérülését követően csak csereként léphet pályára, akkor azt az együttest aligha kell irigyelni.
Ugyanakkor ha egy győzelemre ítélt csapat olyan gárdához látogat, amelyik eddig ötből ötöt vesztett a BL második csoportkörében, bevallottan a cseresorát küldi pályára és nem érdekli a mérkőzés, akkor okkal irigyelhetjük azt az együttest.Akkor most dönsük el, mit tegyünk az Internazionaléval, tekintve, hogy mindkét mondat rá vonatkozik!A milánói csatárgondokat például egy nigériai fiatalember, Obafemi Martins lesz hivatott megoldani. A színes bőrű fiatalember a múlt héten csereként játszott a Newcastle ellen (közre is működött az első olasz gólban), most azonban kezdőként kell bizonyítania. Martins partnere Morfeo lesz, akik alaphelyzetben a középpályán érzi otthon magát. Ha pedig nagy baj lesz, akkor jön Crespo a kispadról…A Bayernél is tekintélyes a hiányzók névsora, igaz, ott jobbára nem a kényszer "szüli” a tartalékos összeállítást. A német gárda bevallottan a Bundesligában maradásra összpontosít, emiatt Thomas Hörster vezetőedző a B-csapatát (a helyi lapok szerint inkább a C-t) küldi pályára a BayArenában. Nowotny és Lúcio minden körülmények között hiányozna (sérülés miatt) mellettük alighanem Juan, Berbatov, Schneider, Ramelow , Neuville és Placente is szünnapot tart szerdán."Természetesen győzni szeretnénk, de ha ez nem sikerül, a blamát mindenképpen szeretnénk elkerülni – nyilatkozta Reiner Calmund, a Bayer menedzsere. – Mondjuk mindegy, mi lesz az eredmény, Angliából vagy Olaszországból mindenképpen kapunk a fejünkre. Nagyon fáj, hogy ilyen körülmények között kell búcsút vennünk az európai kupasorozattól, hiszen itt a Real Madrid, a Barcelona, a Milan, az Internazionale, a Juventus vagy éppen a Manchester United segítségével ünnepnapokat élhettünk át. Ami bennünk van, az Inter ellen ki kell adnunk magunkból, de feleslegesen nem fogunk kockáztatni.”Bayer Leverkusen (német)–Internazionale (olasz)
Leverkusen, 20.45
V: Ivanov (orosz)
Legfrissebb hírek

A gondoskodó – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
44 perce

Szombati sportműsor: ZTE–Újpest, Nyíregyháza–DVTK; MK-forduló

Minden más foci
1 órája

Zseljko Gavrics: Nem a két gólom, a remek csapatmunka döntött; A Loki Felcsúton lepte meg a Puskást

E-újság
1 órája

Egy helyzetét kihasználta a Betis, és ez elég volt az Alavés legyőzéséhez

Spanyol labdarúgás
1 órája

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
1 órája

A kihagyott büntető is belefért, a PSG begyűjtötte otthon a három pontot

Francia labdarúgás
1 órája

Hornyák Zsolt: Az egyenlítés után bíztam a győzelemben

Labdarúgó NB I
2 órája

Melissa Jefferson-Wooden már hétből hét sikernél jár 100 méteren 2025-ben

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik