Jó néhányan bíznak a sepangi sikerben

Vágólapra másolva!
2003.03.18. 20:31
Címkék
Az iraki háborús veszély nem befolyásolja a Malajziai Nagydíj megrendezését, igaz a jegyeladási statisztika szerint a korábbi hasonló eseményekhez képest kevesebb európai szurkoló utazik a sepangi Formula1-es futamra.
Ezt Jamaludin Mohamed Jaris pénzügyminiszter-helyettes jelentette ki. Hozzátette: ennek ellenére eddig a belépők 70 százalékát értékesítették, így várhatóan nézőcsúcsot jelentő, százezer érdeklődő látogat majd ki a világbajnokság második futamára.Sepangba egyébként jó néhány pilóta érkezik győzelmi esélyekkel, így a Ferrari pilótái is. Az ötszörös világbajnok Michael Schumacher még a tavalyi autóval száll harcba a pontokért, és ezzel valótlanná váltak azok a híresztelések, amelyek szerint a csalódást keltő melbourne-i szereplés után már a második futamon beveti az új autóját. Ez már csak azért sem volt valószínű, mert az F2003-GA tesztelését március 12-én felfüggesztették, mivel Luca Badoer rövid időn belül kétszer is balesetet szenvedett vele.A maranellóiakon kívül természetesen az idénynyitón parádésan szereplő McLaren-pilóták és a Williams versenyzői is bíznak a hét végi sikerben. Ralf Schumacher szerint Melbourne-ben bebizonyosodott, hogy az autójuk erős és gyors, ennek ellenére még nagyon sok munka vár a csapatra. A csapat másik tagja, a másfél hete második helyen célba érő Juan Pablo Montoya hasonló folytatásban reménykedik, és ha azt vesszük alapul, hogy tavaly második lett Sepangban…
Legfrissebb hírek

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
19 perce

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
40 perce

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
1 órája

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
1 órája

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
2 órája

Kosárlabda: kialakult a rájátszás mezőnye az utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
2 órája

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik