Hiábavaló siker

Vágólapra másolva!
2003.03.18. 23:04
Címkék
Barber bíró San Siróban felharsanó hármas sípszava után végképp kiderült: a Dortmund számára nagyon sokba került a három hete hazai pályán a hosszabbításban kapott Portillo-gól. A Real Madrid cserejátékosa akkor döntetlenre mentette a BVBReal meccset, és hihetetlenül fontos, továbbjutást érő ponttal ajándékozta meg a címvédőt. Az utolsó két fordulóban ugyanis a német és a spanyol gárda is nyerni tudott, avagy megmaradt köztük a mérleg nyelvét a királyi gárda javára billentő egypontos különbség&
A milánói összecsapás első félidejében cseppet sem érződött, hogy a Borussia Dortmundnak mindenképpen nyernie kell a továbblépés érdekében. A csoportelső olaszok sokkal többet támadtak, Rivaldo révén ziccert is hibáztak – a brazil Rui Costa passzával lépett ki a védők közül, Lehmann mellett is elhúzott, majd éles szögből az oldalhálóba lőtt –, miközben a papíron három csatárral felálló németek még csak meg sem dolgoztatták Abbiatit.A második félidő elején folytatódott az unalmas mezőnyjáték, aztán egy váratlan csattanás felébresztett mindenkit. Az 57. percben Rui Costa és Tomasson adogatott a dortmundi tizenhatos előterében, aztán a dán Gattuso elé gurított, aki futtából a jobb kapufára bombázta a labdát. Ennyi kellett a sárga-feketék észhez téréséhez, ettől kezdve a játék inkább a hazaiak térfelén zajlott, és most már Abbiatinak sem kellett unaloműzésként nyújtógyakorlatokat végeznie. Amoroso például légi útra küldte a kapust, a labdája pompás ívben tartott a bal felső felé, egészen addig, míg nem találkozott az olasz tenyerével. A hazaiak ezután még megúsztak egy légi veszélyt, a 80. percben azonban már kapituláltak: Ricken remekül ugratta ki Kollert, aki laposan a hálóba lőtte a labdát, és eldöntötte a meccs sorsát.Mint később kiderült, a továbbjutás már korábban, Dortmundban eldőlt…Milan (olasz)–Dortmund (német) 0–1 (0–0)
Milánó, 50 000 néző
V: Barber (angol). G: Koller (80.)
MILAN: Abbiati – Simic, Laursen, Nesta, Maldini (Costacurta, 46.) – Gattuso, Redondo, Brocchi (Pirlo, 82.) – Rui Costa (F. Inzaghi, 62.) – Tomasson, Rivaldo
DORTMUND: Lehmann – Evanílson, Metzelder, Wörns, Dédé (Madouni, 83.) – Reuter (Ricken, 50.), Kehl – Frings – Ewerthon (Odonkor, 74.), Koller, Amoroso
Legfrissebb hírek

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
5 perce

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
34 perce

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
49 perce

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
1 órája

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
1 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
1 órája

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
1 órája

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik