Alessandro Del Piero is játszhat

Vágólapra másolva!
2003.03.17. 21:37
Címkék
A helyzet egyértelmű: amennyiben bekövetkezik az a teljességel valószínűtlen esemény, hogy egy svájci kiscsapat  esetünkben a Basel  legalább öt góllal vagy 40-ra megveri a nagy Juventust, akkor a két résztvevő helyet cserél a táblázaton, és a Juve elbúcsúzik a Bajnokok Ligájától. Minden más végeredmény az olaszok malmára hajtja a vizet, vagyis ahhoz, hogy valaki őszintén higgyen a továbbjutásban, végletekig fanatikus Basel-szurkolónak kell lenni.
Vagy esetleg a csapat edzőjének. A jelek ugyanis arra utalnak, hogy Christian Gross, az első csoportkörben a Liverpoolt is maguk mögé utasító piros-kékek szakvezetője még korántsem adta föl, ellenkezőleg: komolyan gondolja a lehetetlen megkísértését. Mert mi más lehetne az oka annak, hogy a hét végén, a Thun elleni svájci bajnokin négy kulcsjátékosát is pihentette? S a keddi összecsapásra benevezettek között már ott van Thimothee Atoube, Marco Zwyssig, Sebastien Barberis és a gárda jelenlegi BL-góllövője, az argentin Christian Giménez is. Feltéve, hogy Gross mindannyiukat beteszi a kezdőbe – márpedig úgy hírlik, a tar szakembernek ez a szándéka –, ugyanaz a tizenegy veszi majd fel a harcot, mint amelyik egy hete döntetlent ért el az (igaz, erősen tartalékos) Manchester United otthonában. Azaz a vádli- illetve térdsérülés miatt beteglistán lévő Antonio Esposito és Ivan Ergic továbbra sem állhat rendelkezésre.A helvét bajnok persze velük sem lenne világverő együttes, de hogy mennyire nem lebecsülendő rivális, jól mutatja a "zebrák” hozzáállása. Torino-szerte napok óta azon izgul mindenki, vajon Alessandro Del Piero felépül-e a bázeli találkozóra. Nos, úgy tűnik, Alex bevethető lesz, legalábbis erre enged következtetni az a tény, hogy a hétvégén egy tartalékmeccsen 70 percet játszott, sőt gólt is lőtt. Az persze kevéssé valószínű, hogy meglehetősen hosszú hiányzása után nyomban a kezdőben kap majd helyet, de Marcello Lippinek az is jó érzés lehet, hogy a kispadon maga mellett tudhatja egyik legfontosabb játékosát. Ki tudja, nem lesz-e rá szükség…Ez egyébként könnyen előfordulhat, mert a két Marcelo keresztnevű csatár – Zalayeta és Salas – egyike sem bizonyította be az elmúlt hetekben, hogy megfelelően lenne képes pótolni a sorban előrébb állókat. A holland örökmozgó, Edgar Davids eltiltását tölti, a Modena ellen pihentetett Lilian Thuram viszont alighanem visszatér – mindennek alapján feltehetően a következő csapat fog kifutni a pályára: Buffon – Thuram, Ferrara, Montero, Pessotto – Camoranesi, Tacchinardi, Tudor, Nedved – Salas (Zalayeta), Trezeguet.FC Basel (svájci)–Juventus (olasz)Bázel, 20.45V: Stark (német)
Legfrissebb hírek

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
53 perce

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
1 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
1 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
2 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
2 órája

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
2 órája

Megszülettek Győri-Lukács Viktória ikerlányai

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik