Tudta-e, hogy…
…a kupameccsen több mint egy év után újra eredményes Vieri vezérletével az Inter megôrizte az angolokkal szemben az 1960–61-es idény óta tartó hazai veretlenségét. Legutóbb a Birmingham City nyert a „szigetlakók” közül a San Siróban.
Mielőtt rátérnénk a mérkőzés visszhangjára, az első bekezdést kötelesek vagyunk Christian Vierinek szentelni. Nem kifejezett méltatásról van szó, jóllehet az Inter csatára gyönyörű fejessel egyenlített a Newcastle ellen.

Córdoba (jobbra) fejesét követôen egyenlített másodszor is az Internazionale (Fotó: Reuters/Claudio Papi)

Córdoba (jobbra) fejesét követôen egyenlített másodszor is az Internazionale (Fotó: Reuters/Claudio Papi)
Merthogy Crespo és Kallon sérült, Recoba eltiltását tölti, a szezon közben igazolt Batistuta meg nem játszhat a BL-ben. Az egyetlen épkézláb, a góllövést saját mesterségeként űző futballista a nigériai Akinwunmi Martins, akit kényszerűségből most is pályára küldött az argentin tréner. Voltaképpen nem is vallott szégyent a 18 éves srác, de egyetlen olasz bajnokival a háta mögött mégiscsak kockázatos volna rá építeni a támadójátékot egy sorsdöntő mérkőzésen. Noha a mai Bayer nem éppen félelmetes rivális, a biztos továbbjutáshoz szükséges kötelező győzelmet ellene sem lesz könnyű megszerezni.
Cúper mindennek dacára nincs letörve. "Egy pont előnyünk van a második helyen, úgyhogy optimista vagyok. Hiszek benne, hogy a csapat nyerni fog Leverkusenben, másra nem is tudok gondolni. Bízom Martinsben. Ami a meccset illeti, nagyon elégedett vagyok, a remek Newcastle ellen kétszer is egyenlítettünk, és végül nyerhettünk volna” – fejtegette mosolyogva. Amikor azt kérdezték tőle, használt-e az öltözőben erős kifejezéseket Vieri megpillantásakor, így válaszolt: "Nem, az efféle dolgokról bőven lesz időnk beszélni az előttünk álló egy hétben…”
Kollégája, Sir Bobby Robson reálisan látja együttese esélyeit. "Amit mondok, nem a ma látottak, hanem a rideg számok alapján mondom” – kezdte az ősz szakvezető. – Van esélyünk a továbbjutásra, de csak akkor, ha megverjük a Barcelonát. Ugyanakkor őszintén szólva nem hiszem, hogy a Bayer képes lenne akár csak a döntetlenre is az Inter ellen. Persze bármi megtörténhet, a remény él, ám összességében csalódott vagyok” – dünnyögte Sir Bobby, majd rátért az értékelésre. "Tudtuk, hogy győznünk kellene, ezért nem voltak gátlásaink. Kétszer megszereztük a vezetést, kétszer éreztük úgy, hogy meglesz a diadal. Az volt a baj, hogy rögtön a szünet után kaptuk az első egyenlítő gólt, és ez megzavarta a fiúkat, pedig szinte azonnal berúgtuk a másodikat. Két ilyen fejes gólt kapni nagyon csúnya dolog” – csóválta a fejét a mester.
Az összecsapás krónikájához tartozik, hogy a hazai szurkolók, illetve a Lua Luával "párbajozó” Vieri rasszista bekiabálásokkal inzultálták a csíkos mezesek sötét bőrű játékosait, a második félidő elején pedig világítórakétát lőttek a vendégdrukkerek közé. Két évvel ezelőtt, az Alavés elleni UEFA-kupa-meccsen már voltak hasonló incidensek a San Siróban, s akkor az európai szövetség be is tiltotta az arénát.
| A meccs számokban | ||
| Inter | NUFC | |
| Lövési kísérletek | 10 | 15 |
| Kapura lövések | 7 | 10 |
| Szögletek | 3 | 4 |
| Szabálytalanságok | 11 | 28 |
| Leshelyzetek | 3 | 2 |
| Labdabirtoklás (%-ban) | 49 | 51 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







