Megint közel az aranyhoz

Először talán szélütésre gyanakodott, ám néhány megcsörrenő mobiltelefonnak köszönhetően rögvest tisztább lett a kép.
Újrajátsszák az első, sokat vitatott összecsapást.
Természetesen füttyszóval fogadták a kék-fehér mezekben pompázó drukkerek az elnökség váratlan döntését (keretes írásunkban bővebben a témáról). És mérhetetlen csalódással, hiszen nem titkoltan ünnepelni érkeztek a rivális csarnokába. Ünnepelni, ahogy 1999-ben és 2001-ben tették, ünnepelni a bajnoki címet, együtt énekelni, táncolni a csapattal, pezsgőzni, bulizni, egyszóval felejthetetlenné tenni ezt a napot.
Persze a döntés miatt így is felejthetetlenné vált (nyilvánvalóan évekig témát szolgáltat a történet) – mondani sem kell, mekkora a különbség a két eshetőség között…
"Ez nyilván felfűti a fiúkat” – magyarázta a kezdés előtt Dusan Kapusta, az Acélbikák mestere, akinek fiai már a jégen tartózkodtak, miközben a közlekedésiek még mindig az öltözőben melegedtek. Szívüket persze nyilván nem öntötte el melegség, midőn kihirdették, 2–0-ra redukálták a 3-0-s előnyüket, csóválták is a fejüket, de nem volt mit tenni, nem volt idő mérgelődni, újra mérkőzni kellett.

Ráadásul egy igencsak felpaprikázott ellenféllel. A vörösök órási elánnal vetették bele magukat a küzdelembe, mentek, mint a mérgezett egerek, Ladányi például már a nyolcadik másodpercben irtózatos bombával vétette magát észre. Borbásé volt a második hazai helyzet, a szólót azonban Budai védte, miközben a túloldalon Halmosi tette ártalmatlanná Tőkési, majd Gergely próbálkozását. E két alkalmat kivéve szárnyaszegett volt a közlekedésiek támadójátéka, nyomott, nyomott a Dunaferr.
A hetedik perc hozta meg az áttörést: Ladányi ügyesen terelte a pakkot, a szélről leadott lövése kijött Budairól, mint ahogy a duplázó Peterdi sem járt sikerrel, csak hát a villámléptű Balaz eszmélt a leggyorsabban – harmadszor esélye sem lehetett a kapusnak. A gól láthatóan felrázta Jan Jasko együttesét, a kezdeti sokkot feledve nagyobb fokozatba kapcsoltak Ocskayék. Ennek ékes bizonyítékaként mind többször kellett Halmosinak bizonyítania, ezúttal nem adja olcsón a bőrét.
A 13. percben azonban ő is tehetetlennek bizonyult. Az összeakaszkodó Vast (aki amúgy a térdsérülése miatt a derbit kihagyni kénytelen Kaszala helyett csatárt játszott) és Szunát Borbás követte a büntetőpadon, az ok: elcserélte magát a Dunaferr… A négy a három elleni játékot precízen hajtották végre a kékek, az állampolgársági vizsgát sikeresen letudó Sille zseniálisan passzolt Fedorhoz, aki kölyökkorában sem hagyta ki az ilyen ziccert. Ezúttal sem.
Az 1–1-es nyitó harmadbeli állás voltaképpen elégedetté tette a feleket, visszaesett az iram, kevesebb lett a kockázatvállalás. Hanem amikor már gondolatban az öltözőben jártak a játékosok, Tőkési gondolta úgy, jégkorongozik egy kicsit: a Ladányitól érkező korongot állítás nélkül küldte kapura. Az a meglepett Budairól kipattant, amit a fehérváriak – nem tanulva az előző esetből – ismét csak szemmel követtek. Nem úgy a szemfüles Orsó, aki emelt egyet – érdekes, az előző újvárosi meccsen szinte ugyanekkor volt eredményes a Kapusta-alakulat.
Akkor, azaz előző pénteken a második húsz perc folyamán néggyel kontrázott erre a Volán. Ezúttal "csak” kettővel – de ezzel is maradéktalanul elégedett lehetett. Elégedett, mert Budai ketrece érintetlen maradt, hiába játszott háromszor is két percig emberelőnyben a hazai gárda, hiába akciózott sokat Vas, hiába volt aktív Borsos, hiába veszélyeztetett Horváth, Budai mindig résen volt.
A büntetőnél is. Igen, a büntetőnél, hiszen a Dunaferr a kapus egyik szabálytalan megmozdulása után (nemes egyszerűséggel eldobta az ütőjét) ilyen szituációban is próbálkozhatott. A biztos kezű Ladányi azonban ezúttal hibázott – avagy fogalmazzunk úgy, Budai remek reflexszel nyúlt a felső sarokba tartó korong után. Mindez olyannyira megviselte a csatárt, hogy ő is elhajította a botját – tíz perc fegyelmi lett a büntetése…
Ám ez még mind semmi, hiszen később még nagyobb megpróbáltatások érték Széligéket. Történt, hogy a fiatal Borostyán távoli lövésre szánta el magát, ám igencsak célt tévesztett. Az oldalsó palánkra ment volna a korong, ha… Ha nem pattan meg Hollón, s nem esik a saját kapujába…
Ezt már Vas sem bírta idegekkel, feleslegesen állítatta ki magát, amit góllal büntetett az Alba: Ocskay löketetét ugyan hárította Halmosi, ám a kipattanót Kovács Frank okosan tette a hátrébb helyezkedő Kangyal elé, aki eredményesen bombázott. Ennek a góljának ugyan közel sem volt akkora jelentősége, mint az ugyanezen a pályán elért egykori bajnoki aranytalálatának, ám ezzel is közelebb hozta csapatát az újabb eufóriához.
A 3–2-es előny ugyanis elegendőnek bizonyult a záró harmadra, amelyben mentek ugyan becsülettel előre Peterdiék, de a Palkovics vezette kontrák sokkal nagyobb veszélyt hordoztak magukban. Az újvárosiak Sille akciójánál jártak a legközelebb az egyenlítéshez – apró szépséghiba, Sille ugyebár a Fehérvár hokisa…
Amikor 20.32-kor a szlovén bíró lefújta a meccset, "Bajnokcsapat! Bajnokcsapat!” rigmusssal köszöntötte kedvenceit a vendégtábor – mintegy megelőlegezve a dicsőséget. Ha azt vesszük, végül is volt okuk az ünneplésre – még ha a legnagyobb várat is egyelőre magára.
Gyanítható: már nem sokáig…

Mégis újrajátsszák az első meccset!

A fordulat óriási. A finálé negyedik összecsapása előtt kevesebb mint negyedórával futótűzként terjedt a hír: a Magyar Jégkorongszövetség elnöksége azok után, hogy hétfő este a versenybíróság elutasította a Dunaferr első meccsre vonatkozó óvását, majd azok után, hogy az újvárosaik fellebbeztek az ítélet ellen, megsemmisítette az első összecsapás végeredményét, és újrajátszást rendelt el.
"Nevetséges!” – kommentálta a fordulatot, a döntést Palla Antal, az Alba Volán egyik vezetője, miközben Szélig Árpád, a Dunaferr szakosztályvezetője "győzött az igazság” mondattal reagált. Miután az elnökségi tagok nem a jégcsarnokban, hanem a hírek szerint a Vasmű egyik tárgyalójában ültek össze, és csak a soros találkozót megelőző percekben hozták meg az ítéletet, hivatalos tájékoztatót a kezdés előtt senki sem láthatott. Annyi azért kiszivárgott, hogy hat igen, három nem, valamint egy tartózkodás szavazattal született meg a döntés.
Hogy miként hozhat kevesebb mint 24 óra alatt két, a másiknak totálisan ellentmondó ítéletet a testület? A pikirtkedők egy harminccentis képátmérőjű és egy normál méretű televíziókészülékről beszélnek (mintha nem ugyanazt mutatta volna a felvétel…) – maradjunk annyiban, azért ennél jóval többről lehet szó. No de miről…?