Dorofejev utazik a világbajnokságra

Vágólapra másolva!
2003.03.08. 21:12
Címkék
Várható volt, hogy Dorofejev Tamara és Póth Diána között igen szoros lesz a verseny a washingtoni világbajnokságra (március 2430.) utazásért, de erre talán még a szakemberek sem számítottak. Ugyanis a hét pontozó közül három az egyik, három a másik korcsolyázónőt tette az első helyre, míg egy a junior vb-ről épp hazatérő Pavuk Viktória kűrjét látta a legjobbnak. A holtversenyt végül az utóbbi bíró döntötte el, ő ugyanis másodikként Dorofejevet jelölte meg.
"Nagyon izgalmas és színvonalas különversenyt vívtak a lányok. Először is le kell szögezni, hogy mindhárman jól futottak, megugorva az összes triplát. Dorofejev két Rittbergert, míg Póth két Lutzot tett a programjába, az előbbi a flipből lépett ki, míg utóbbi a Rittbergert rontotta el. Nem csoda, hogy a pontozók fele az egyiket, a fele meg a másikat látta jobbnak. Végül a hetediktől kapott jobb helyezési szám kedvezett Dorofejevnek” – összegzett Fürst Judit műkorcsolya-szakágvezető.Így aztán a huszadikán Washingtonba induló junior vb-második jégtáncospárhoz, Hoffmann Nórához és Elek Attilához Dorofejev Tamara csatlakozhat. Európa-bajnoki bronzérmesünk, Sebestyén Júlia, valamint Tóth Zoltán már korábban, a jövő hét közepén útra kel.
Legfrissebb hírek

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2 perce

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
24 perce

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
40 perce

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
59 perce

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 18. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

Amerikai sportok
1 órája

NBA: Gilgeous-Alexander sorozatban századszor érte el a húszas határt

Amerikai sportok
1 órája

Vicente del Bosque, a futball főnemese

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik