Visszatérés Velencében

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
Vágólapra másolva!
2003.03.06. 22:40
Címkék
A vívóválogatott egyik legrutinosabb tagja, az Európa-bajnoki bronzérmes Juhász Attila egyfajta premier előtt áll, ugyanis hosszú kihagyás után a hét végén szerepel újból nemzetközi versenyen.
– Július másodikán versenyeztem legutóbb, akkor sérültem meg a moszkvai Európa-bajnokságon. A döntőbe jutásért vívtam az osztrák Ludwiggal, és tizenkettő–tizenkettes állásnál egy hátralépés után szerencsétlenül értem talajt. Bár nem vagyok tornász, mégis egész különös akrobatamutatvánnyal leptem meg a pást körül állókat – eleveníti fel az esetet a Vasas 30 éves tőrözője. – Éreztem, hogy baj van, és bár megpróbáltam folytatni az aszszót, nem bírtam, ezért feladtam a versenyt.– És ezzel az ön számára véget is ért az Európa-bajnokság. – Sajnos igen. A válogatott orvosa, Knoll Zsolt megállapította, hogy elszakadt a keresztszalagom, és másnap már haza is utaztam. Itthon a Sportkórházban azonnal megnézték, kisebb műtétet hajtottak végre, de a szalagot nem pótolták, mondván: két szalag szakadt el, és meg kell várni, amíg magától rendbe jön, csak utána lehet pótolni. No, szeptemberben éreztem, hogy valami nem stimmel. Felkerestem Hangody László professzort, aki a hónap végén megoperált, a szalag mellett a porcot is pótolta.– Alig öt hónapja műtötték, és pénteken a velencei Világkupán már pástra lép. Nem túl korai a visszatérés?– Normál esetben fél év kell a gyógyuláshoz, annak idején Marsi Márknak is ennyi időre volt szüksége hasonló sérülésnél, ám a vizsgálatok azt mutatták, hogy már rendbe jöttem, versenyezhetek. Három-négy hete edzek komolyabban, és mivel bírtam a munkát, ezért döntöttem az indulás mellett. Tudom, hosszú volt a kihagyás, ráadásul a vívásban nagyon hamar ki lehet esni a formából, és nagyon nehéz visszakapaszkodni, de megpróbálom. A rehabilitációs időszakban speciális erősítő gyakorlatokat végeztem, melyek elsősorban a sérült részekre hatottak, és a kondíciómra is odafigyeltem. – Milyen érzésekkel várja a versenyt?– Elsősorban kíváncsi vagyok, hogyan változott a mezőny. A világranglistát tanulmányozva láttam, hogy vannak, akik feltámadtak, mások viszont visszaestek. No, most majd testközelből láthatok mindenkit. Az biztos, hogy én még egy kicsit visszafogottabb leszek, óvatosabban, bizonyos mozdulatokat kerülve kell vívnom. De már nagyon jó, hogy újból ott lehetek a társak között.
Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
5 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
5 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
5 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
5 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
6 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
6 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik