Roy Keane edző akar lenni

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.03.05. 21:21
Címkék
Lemondott David Bernstein, a Manchester City elnöke, aki hosszú ideje vitában állt Kevin Keegan menedzserrel. A két fél az erősítéseken vitázott már hónapok óta, Keegan szerint Nicolas Anelka és Robbie Fowler után újabb nagy nevek kellenek, míg Bernstein állította, a jelenlegi gazdasági nehézségek mellett már az eddigi szerződtetések is ártottak a klubnak."Az elmúlt hónapokban számos hiányosságot és furcsaságot tapasztaltam a klub gazdasági és általános vezetésében, így rájöttem, már semmi sem úgy történik, ahogyan azt szeretném. Úgy látom, a továbbiakban nincs értelme annak, hogy a City elnöki székében maradjak” – mondta az 1998-ban kinevezett Bernstein.A másik manchesteri klubnál, a Unitednál Roy Keane elárulta, szívesen lenne vezetőedző a két év múlva visszavonuló Sir Alex Ferguson helyett. "Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem az elmúlt években, szerencsésnek tartom magam, hogy olyan kiváló edzőkkel dolgozhattam együtt, mint Brian Clough vagy Alex Ferguson. Szívesen átadnám a tudásomat utódaimnak”– mondta a 31 éves ír középpályás, aki jelenleg az angol szövetség (FA) edzői tanfolyamának a hallgatója. A középpályás még aktív, de nemrég elárulta, sorozatos sérülései miatt megfordult a fejében a visszavonulás gondolata.Kedd este mintegy 15 ezer néző előtt játszották le a Nwankwo Kanu által létrehozott Szív Alapítvány gálamérkőzését Boltonban, ahol az afrikai válogatott 7–4-re legyőzte a világválogatottat. A szívbeteg gyermekek megsegítésének céljából megrendezett találkozón a győztes csapatban Kanu mellett a szintén nigériai Jay Jay Okocha (Bolton), a kameruni Marc-Vivien Foé (Manchester City), az algériai Ali Benarbia és a dél-afrikai Mark Fish (mindkettő Charlton), míg az ellenfélnél a világ- és Európa-bajnok francia Youri Djorkaeff (Bolton), honfitársa, Nicolas Anelka (Manchester City), a török Hakan Sükür és Tugay (Blackburn), valamint a holland Winston Bogarde (Chelsea) is szerepelt.Az 1996-ban szívbillentyű-műtéten átesett olimpiai bajnok Kanu 2000-ben alapított szervezete már több mint negyven rászoruló gyermek operációjának költségét vállalta át, és a gyors számítások szerint a találkozó bevételéből újabb negyven életmentő beavatkozást lehet realizálni. Az alapítvány "várólistáján” egyébként 2200 név szerepel.
Legfrissebb hírek

Osváth Attila már nem sajnálja, hogy hétvégén nem sikerült megverniük az FTC-t

Labdarúgó NB I
3 perce

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
4 perce

Kovács István: Uszik is tiszteleg Papp László emléke előtt   

Ökölvívás
32 perce

NFL: szoros csatában nyert, a 37 esztendős Matthew Stafford lett az MVP

Amerikai sportok
45 perce

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
49 perce

Téli olimpia: újabb kényszerű csere a kanadai jégkorong-válogatottban

Téli olimpia 2026
1 órája

Kinyíltak az olimpiai falu kapui Milánóban

Téli olimpia 2026
1 órája

Az újoncok meccsén korábbi csapata ellen küzd a kisvárdai Lippai Tibor

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik