Formula–1-es hírek

Vágólapra másolva!
2003.03.05. 21:56
Címkék
Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke bízik benne, hogy a múlt esztendőt négymilliárd eurós veszteséggel záró FIAT nem adja el a maranellói gyárat. A Ferrari 34 százalékát már tavaly eladta a torinói autógyár a Mediobanca nevű banknak, és nemrég felvetődött, hogy a jelenleg birtokolt 56 százalékának egy részétől a tőzsdén válna meg a FIAT. Ám Montezemolo kijelentette, a jelenlegi gazdasági helyzetben szóba sem jöhet a tőzsdézés.Justin Wilson, a Minardi-istálló brit újonca lett az első autóversenyző, aki megjelent a londoni tőzsdén. A magas pilótának kétmillió dollárt kell összegyűjtenie a Minardi számára, és menedzserével, Jonathan Palmerrel együtt azt reméli, hogy a vállalkozó kedvű szurkolókkal összefogva sikerül előteremteni a pénzt. A legolcsóbb részvény 750 dollár értékű, de a brit törvények szerint le lehet írni az adóból. Wilson az idén ingyen versenyez a Minardinál, de 2004-ben 750 ezer, 2005-ben pedig 1.5 millió dollár lehet az éves keresete.
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
1 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
2 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
2 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
3 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
3 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
3 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik