Wisla Kraków–Lazio - Fagy miatt elhalasztva

2003.02.27. 21:55
Címkék
A pálya fagyott talaja miatt elhalasztották a Wisla KrakówLazio találkozót, amelyet várhatóan jövő szerdán rendeznek meg. Trive Borno, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ellenőre szerdán még játékra alkalmasnak találta a pályát, ám a norvég a játékvezetővel közösen csütörtök délután úgy határozott: a jeges, kemény talaj veszélyeztetné a futballisták testi épségét, ezért nincs értelme elkezdeni sem a visszavágót.
A múlt heti 3–3 után a krakkóiak lelkesen várták a találkozót, és a szerdai edzések is rendben zajlottak – igaz, Roberto Mancini, a Lazio vezetőedzője már az esti tréning után jelezte, hogy fagyos a pálya, de akkor a találkozó elhalasztásáról még nem esett szó. Az éjszaka azonban a fagy és a hóesés tönkretette a gyepet, amellyel szemben a délelőtti edzést követően emeltek kifogást az olaszok. Bár a hazaiak nagy mennyiségű homokot szórtak a talajra, annak állapota nem javult jelentősen, így fel kellett adniuk a csütörtöki mérkőzésről szőtt álmaikat.Bogdan Basalaj, a krakkói klub elnöke nem érti, miért nem tudták megtartani az összecsapást az eredetileg kiírt időpontban. "A mi véleményünk szerint a pálya megfelelő. Nemcsak a napfényes Olaszországban vagy Spanyolországban van labdarúgás, hanem például Izlandon is” – mondta mérgesen az elöljáró. A mérkőzés új időpontja tehát március 5., a helyszínt pénteken nevezi meg az UEFA, amely Prágát jelölte lehetséges színhelyként. A Slaviát csúnyán elintéző Besiktasnak így még egy szűk hetet várnia kell arra, hogy megtudja, kivel csap össze a márciusi negyeddöntőben.Nagy balszerencse ez a krakkóiak számára, hiszen a múlt héten a Wisla szolgáltatta a legnagyobb meglepetést azzal, hogy 3–3-as döntetlent ért el a római Olimpiai stadionban. A korábban a Schalkét és a Parmát is elbúcsúztató lengyel alakulat persze még reménykedhet, hiszen eddigi teljesítménye alapján semleges pályán is egyenlő ellenfele lenne az égszínkék gárdának."Hát ez borzasztó” – jelentette ki egy sóhaj kíséretében a csütörtököt Tamás Gyulával és Mezey Györggyel Krakkóban töltő Gellei Imre szövetségi kapitány. Bő két hete, hogy Cipruson a válogatott Bulgária elleni meccse szakadt félbe a rossz idő miatt, míg most az öt lengyel válogatottal felálló Wisla Lazio elleni UEFA-kupa-mérkőzésére utaztak feleslegesen. Azaz, csak majdnem feleslegesen… "A chorzówi stadiont, ahol március 29-én Eb-selejtezőt játszunk, legalább meg tudom nézni, többet most nem tehetek. Igyekeztem, itt voltam, ám nem jártam szerencsével… Mivel jövő héten már Magyar Kupa-összecsapások is vannak, sőt, a hazai bajnokság is folytatódik, ebben az időszakban már az itthon játszó futballistákat szeretném figyelni.”
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
1 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
1 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
2 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
2 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
2 órája