UEFA-kupa - Van spanyol a nyolcban

Vágólapra másolva!
2003.02.27. 23:50
Címkék
Nem vitt magával előnyt a Nikosz Gumasz-stadionba a spanyol bajnokság 12. helyezettje, de gólt sem kapott az első mérkőzésen, így tulajdonképpen kényelmes helyzetben kezdhette a visszavágót.
Az AEK fanatikus szurkolóinak döbbenetére a Dário Silvát eltiltás miatt nélkülöző Málaga nyílt sisakkal indult harcba, és az első félidőben sokszor járatta a labdát a hazai térfélen. Nem telt el félóra sem, és e fáradozásoknak meg is lett az eredményük: Musampa távoli kísérletével alaposan meglepte Hiotisz kapust, a kipattanó labda a holland és Dely Valdes közvetítésével Manu Sánchezhez került, akinek nem okozott gondot az üres kapuba továbbítani. A spanyolok egy ideig még támadásban maradtak, az AEK csupán a játékrész hajrájára tért magához, de egyenlítenie akkor sem sikerült.A második félidőre beállt Ilja Ilics, a Görög Kupa tavalyi döntőjének hőse, de ezúttal nem volt gól a lábában – igaz, amikor a 64. percben Valcarce szorításában a földre rogyott a 16-oson belül, a görög szurkolók bizony büntetőért kiáltottak. A játékvezető másképp látta. Nikolaidisznek volt egy lövése, amelynél a labda alig kerülte el a kaput, Petkov is ígéretesen tört be egyszer a büntetőterületre, de ebben a játékrészben is a vendégeké volt a legnagyobb lehetőség: Musampa labdáját Hiotisz lábbal védte.A kihagyott helyzet nem bosszulta meg magát, a Málaga versenyben tartotta Spanyolországot a második számú európai sorozatban.AEK (görög)–Málaga (spanyol) 0–1 (0–1)
Athén
V: Styles (angol). G: Manu Sánchez (28.)
AEK: Hiotisz – Borbokisz, Kosztenoglu (Konsztantinidisz, 79.), Zagorakisz, Wright, Lakisz, Gr. Georgatosz (Ivics, 46.), Kaszapisz, Maladenisz, Cartasz (M. Petkov, 69.), Nikolaidisz
MÁLAGA: Contreras – Josemi, F. Sanz, Roteta (Bravo, 32.), Valcarce, Romero, Gerardo, Musampa, Manu Sánchez, Dely Valdes (Canabal, 73.), Sandro (Miguel Ángel, 81.)
Tj: a Málaga, 1–0-val
Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 10. rész, Egerszegi Krisztina

Egyéb egyéni
26 perce

Francisco Conceicao biztosan nem játszik a magyar válogatott ellen

Foci vb 2026
42 perce

Spanyol győzelem, magyar bronzérem a Körmend-kupa kosárlabdatornán

Kosárlabda
1 órája

Berke Balázs vb-selejtezőt vezet

Foci vb 2026
1 órája

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
1 órája

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
1 órája

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2 órája

Geri Ádám lett az Év sportszemélyisége Szlovákiában

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik