Olimpia - Ádám Krisztina reménykedhet

2003.02.27. 23:32
Címkék
Ülésezett az Akadémia
BUDAPEST. A Magyar Olimpiai Akadémia csütörtök délelôtti tanácsülésén szóba került, hogy az év második felében athéni tudományos konferenciára készül az Akadémia, vendégelôadókkal, akik között Vajda László, a MOB nemzetközi titkára is tart beszámolót. A nyár folyamán sor kerül a hagyományos ifjúsági olimpiai táborokra, s tovább emelkedik az olimpiai bajnokokról elnevezett iskolák száma.

A magyar tollaslabdasport olimpiai reményeit a fiatal Ádám Krisztina élteti, aki elérheti, hogy Barcelona után ismét magyar résztvevője legyen az ötkarikás játékoknak, derült ki a sportág olimpiai egyeztetése során. A dán edző, Christian Kamp – aki a magyar javaslatra megkezdett kelet-európai nemzetközi felzárkóztatás keretében járt Budapesten – legalábbis bízik versenyzőjében. A férfiak kicsit messzebb vannak a kvalifikáció lehetőségétől. A szakvezetők mindenesetre figyelemre méltónak tartják, hogy Horváth Kristóf a világranglistán megelőzte azt a Csiszér Leventét, akit közel három éve magyar versenyzőnek nem sikerült legyőznie. Az olimpiai részvétel lehetőségét a május 1. és 2004. április 30. között rendezendő versenyek eredményei alapján összeállított világranglistás helyezés határozza meg – aki a részvételre pályázik, legalább a ranglista első hatvanöt helyezettje között kell lennie.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
1 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
1 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
2 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
2 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
2 órája