Alan Shearer – vissza a gödörből

Elege volt mindenből. Viszonya a holland edzővel, Ruud Gullittal korábban sem volt felhőtlen, de akkoriban kifejezetten a mélyponton volt. Jellemző, jóllehet mindkettőjüknek az Uno's nevű olasz étterem volt a kedvenc helye, s gyakran megesett, hogy egy időben tartózkodtak ott, sohasem ültek egy asztalhoz.A bajnoki sorozat nyitó mérkőzései katasztrofálisan végződtek, vereség vereséget követett. A "szarkák” 9-ese kedveszegetten, mélyen tudása alatt játszott, góliszonyban szenvedett, jószerével csak lézengett a pályán. Gullit végül a kispadra ültette a válogatott csatárt. Az első hat mérkőzés után (öt vereség, egyetlen árva döntetlen), a médiával mindinkább ellenségessé váló viszonyának is betudhatóan, a hollandnak egész egyszerűen nem lehetett maradása, távoznia kellett. Shearer már-már szegre akasztotta a cipőjét, csupán az tartotta a lelket benne, hogy a válogatott a 2000. évi Európa-bajnokságra készült. Eltökélte magában, a kontinensbajnoksággal onnan is elköszön (hatvanháromszoros válogatottként egyébként meg is tette ezt a románok elleni találkozót követően).A kopaszodó csatár feje felett azóta valamivel több mint három esztendő repült el.Az angol Premiershipben, a profibajnokság élvonalában hagyomány, hogy havonta megnevezik a "hónap játékosát”. A megkülönböztető címmel (Barclaycard Player of the Month) Alan Shearert tüntették ki a mögöttünk hagyott hónapban. A középcsatár-kapitány vezérletével a St. James’ Park fehér-fekete csíkos gárdája a középmezőnyből felkapaszkodott a bajnokság élmezőnyébe, és az Arsenal, valamint a Manchester United nyomában találta magát. A pompás gólokat szerző csatár, az együttes szellemi vezére nevezetes határokon jutott túl, pályafutása során több mint háromszáz gólt lőtt (fejelt), s amióta a Newcastle-hoz igazolt (1996), több mint százat szerzett a fekete-fehérek dicsőségére is.A klasszikus visszatérések nem túl gyakoriak a sport világában, de azért ismerünk példákat, hogy a klasszikus ökölvívót, Muhammad Alit, a kosaras Michael Jordant, vagy a csodakerékpáros Lance Armstrongot említsük hamarjában. A felsorolt esetek természetesen különböznek, de tény, hogy mindegyik tanulságos és érdekes történet. Alan Sheareré is az.A napokban a BBC "Sport on Five” című rádióadásában a londoni riporter a népszerű labdarúgóval készített interjút – születésnapi ajándék gyanánt. Ezúttal azonban nem a sztárnak szólt a figyelmesség, hanem Sir Bobby Robsonnak, a Newcastle menedzserének, aki kedden ünnepelte 70. születésnapját."Sohasem felejtem el – emlékezett a "feltámasztott”, új életre kelt center –, hogyan debütált a Gullit-uralom után 1999 őszén. Keze alatt az első hazai meccsünket játszottuk a Sheffield Wednesday ellen. Álomszerű játékkal győztünk, nyolc gólt szereztünk – én ötöt. Ettől függetlenül nem következett be egy csapásra drámai fordulat. Kétezerben a tizenegyedik helyen végeztünk, s a rákövetkező esztendőben ugyanígy szerénykedtünk. Éveken át keményen megdolgoztatott bennünket, így jutottunk ismét főszerephez a bajnokságban és a nemzetközi porondon is.”A Shearer-interjú során mondatról mondatra alakult ki a kép Bobby Robsonról, a filozófiájáról és a módszereiről, arról, hogyan mentette meg az akkor helytelen felfogásban, valóban rosszul játszó, a sportágnak csalódottan búcsút inteni készülő, öregedő csillagot. Először csak árgus szemekkel követte. Nem szólt, gyűjtötte az adatokat, a megfigyeléseket. Aztán behívta magához nem is egyszer az irodájába Shearert, türelmes elemzéseivel rávilágított a hibáira, s kijelentette, ez így nem mehet tovább, mert ha nem képes a maga és a klub javára megváltozni, akkor – bármenynyire is népszerű és híres játékos – nem kaphat helyet a csapatban. Ezt nem fenyegetésnek szánta, de komolyan mondta. Ugyanakkor felvázolta – majd heteken-hónapokon át következetesen ismételgette –, mit vár a labdarúgótól, hogyan változtasson a felfogásán, a játékán ahhoz, hogy újra csúcsformába lendüljön. Egyszóval jelentős esélyt, és minden tőle telhető segítséget is megadott neki."Robson tántoríthatatlan, acélosan kemény eltökéltsége, amely különös módon keveredett őszintén kedves atyai jóságával, ez mentette meg a pályafutásomat” – fogalmazott árnyaltan, és summázta ekként Shearer az ősz mester varázslatos hatását.Mielőtt e soroknak a végére érnénk, befejezésül annak a megingathatatlan meggyőződésemnek szeretnék még hangot adni – annál is inkább, mert ez volt edzőként a személyes tapasztalatom is –, hogy a sikernek, s éppen így a kudarcnak is, számos külső és belső összetevője lehet ugyan, a tehetség mellett azonban mind között a döntő befolyás az EDZŐÉ.