A bokszoló, aki néha dzsúdózik

– Emlékszik, mi történt önnel egy évvel ezelőtt?
– Egy éve? Ötödik voltam a Hungária-kupán.
– Mondhatjuk, hogy akkor kezdődött el az Ungvári-éra?
– Akkor egy kicsit csalódott voltam, érmet szerettem volna, ugyanakkor örültem annak, hogy egyáltalán helyezettként zártam – válaszolt Ungvári Miklós, aki szombaton megnyerte súlycsoportjának küzdelmeit a budapesti Világkupa-viadalon. – Abban az időben ugyanis elég sokat küszködtünk az edzőmmel, nem igazán ment a dzsúdó, nem tudtam felpörögni, a versenyeken majdnem elaludtam…
– Hogyhogy? És a versenyláz, az izgalom?
– Valahogy rám nem így hatnak a versenyek. Persze reggel, amikor felébredek, én is izgulok, de ahogy belépek a csarnokba, mindez elmúlik. Éppen ezért intenzív bemelegítéssel, zenehallgatással kell felpörgetnem magam a meccsek előtt.
–Úgy látszik, ezt sikerrel teszi, mert a tatamin kevesen mozognak annyit, mint ön. Sajátos stílusára azt mondják, olyan, mint egy bokszoló, aki néha dzsúdózik. Igen eredményesen teszi, de nem mindenkinek tetszik. A Hungária-kupán a külföldi versenyzők olykor az ellendrukkerek táborát alkották a meccsei során.
– Nem mondom, hogy szép a dzsúdóm, az viszont biztos, hogy már legalább tíz éve nem a dzsúdó szépsége, hanem a hatékonysága az elsődleges. Az a győzelem kulcsa, hogyan tudunk túljárni az ellenfél eszén, s ezért a legkülönfélébb eszközöket be kell vetni. Ezt az ugrálós stílust az edzőmmel, Bíró Tamással dolgoztuk ki, a statikus dzsúdóval ugyanis nem értem volna el semmit, a speciális állóképességem viszont kiemelkedik a mezőnyből, s erre kellett építenünk. Ugrálok az ellenfeleim körül, rángatom őket, nem tudnak megfogni, ezt nagyon nehéz pszichésen elviselni, ezért aztán a stratégiájuk néhány perc alatt összeomlik, s akkor következhetek én. Előfordul, hogy nem járok sikerrel, mint ahogy az is, hogy a bíróknak sem tetszik a stílusom, és intéseket kapok érte. Szerencsére ez a ritkább.
– Visszakanyarodva az egy évvel korábbi ötödik helyéhez, azt követően szinte mindent megnyert, amit csak lehetett. Aranyérmes lett a varsói Világkupán, döntős volt Rómában, megnyerte az Európa-bajnokságot, vezeti az európai ranglistát, a dobogóra állhatott a moszkvai Grand Prix-döntőn. Ehhez képest az év első versenyén, az oroszországi Szuper A-kategóriás Világkupán egyetlen vesztes meccs után búcsúzott.
– Mostanában valahogy nem ment ez a pörgős dzsúdó. A moszkvai bukás nagyon megviselt, de az edzőmmel azon voltunk, hogy valahogy visszanyerjem a régi önmagam, ennek érdekében az edzéseken nagy intenzitással, másodpercnyi megállás nélkül rövid, pörgős meccseket vívtam. Igazából nem jártunk teljes sikerrel, nem volt minden a helyén.
– Meg szokta nézni a sorsolását?
– Általában nem érdekel, hogy kikkel mérkőzhetek, nem is szeretem megnézni, legfeljebb a mérlegelés után kérdezem meg, hogy ki lesz az első ellenfelem. Most egy kicsit másként alakult, az edzőm felsorolta az egész ágat…
– A papírforma szerint a világbajnoki bronzérmes dél-koreai Kim Jung Dzsuval kezdett volna, a tavalyi Hungária-kupa győztesét pedig még nem tudta megverni.

– Csak bólintottam egyet, amikor megtudtam, s arra gondoltam, hogy egy ilyen versenyen már nincs jó sorsolás, nincsenek könnyű ellenfelek. Aztán valamilyen csoda folytán a román Danculea jutott tovább ellene, így egy kicsit könnyebb lett a rajt.
–Mindenesetre így is az újtába került a világbajnok Loufini, az Európa-bajnok Penas, majd a döntőben a vébébronzérmes Arencibia.
– A tunéziaival először meccseltünk, Penast még a csapat Európa-bajnokságon sikerült legyőznöm, a kubaitól viszont eddig mindkétszer kikaptam.
– Ezúttal viszont, Nagy Ernő szövetségi kapitányt idézve, a sorsdöntő pillanatokban mindig jó döntést hozott.
– Lehet, hogy így van. Egy nagyon kényes szituációra emlékszem, a második fordulóban a francia Bouheraoua néhány másodperccel a vége előtt még vezetett ellenem, én pedig belementem a földharcba. Hallottam, ahogy kiabálják nekem, álljak fel, én azonban a leszorítást választottam. Egy másodperccel a meccs vége előtt sikerült megcsinálnom…
– Emlékezetes döntőt vívott a kubai Arencibiával, több mint nyolc percet töltöttek a szőnyegen, s a győzelméről végül a vezetőbíró döntött, aki szabálytalan indítás miatt megintette ellenfelét. Hogyan élte át ezt a meccset?
– Ha ez a torna nem Budapesten van, elképzelhető, hogy nem engem hoznak ki győztesnek, de a Körcsarnok fantasztikus közönsége nagyon sokat segített. Ezért nagyon hálás vagyok.
– Sokan kísérték el otthonról?
– Két öcsém minden rangosabb versenyemre eljön, ők most sem hiányoztak, Ceglédről jöttek vagy harmincan és Kecskemétről is legalább ugyanenynyien.
– Elképesztő nyüzsgés veszi körül.
– Kicsit szokatlan is, főleg a tavaly év végi japán edzőtáborozás után. Két hétig Oszakában voltam az edzőmmel, majd öt hétig több helyen is a válogatottal. Az első két hétben az oszakai egyetem tradicionális gyékényszőnyegein folytak az edzések, az Európa-bajnokkal minden japán szívesen megküzdött, így aztán előfordult, hogy csak estem-keltem, s kék-zöld volt mindenem. A napjaim edzésből, evésből és alvásból álltak, ráadásul nem nagyon ment a dzsúdó, nehéz volt mindezt feldolgozni. De összességében ennek is megvolt a maga haszna.
– Annyi egészen biztosan, hogy megismerte az őszi világbajnokság helyszínét. Ez már egyszer bejött, a tavalyi Európa-bajnokság előtt Mariborban edzőtáborozott a válogatott…
– S nálam jobban senki sem akart onnan hazajönni. Végül mégis nagyon megszerettem Maribort, lehet, hogy Oszakával is így lesz.
– Az Eb-n címvédőként kell helytállnia, a vébén viszont már az olimpiai indulás joga a tét. Melyiket tartja fontosabbnak?
–Ajjaj… Nem akarok én ennyire előreszaladni! Van még addig egy-két válogatóverseny, például ezen a hétvégén Hamburgban, elég addig tervezni. A céljaimat egyébként sem szeretem mások tudomására hozni, mindig tartok tőle, hogy elkiabálok valamit.

A kényszerű változtatások után is sikeres volt az "új” Hungária-kupa

Bár a Hungária-kupa az egyik legnagyobb múltú magyar dzsúdóverseny, a 38. kiírás jócskán eltért az elmúlt években megszokottaktól: egyrészt március közepe helyett február második hétvégéjén rendezték meg, másrészt – akárcsak az ősidőkben – kizárólag férfiak léphettek tatamira a Körcsarnokban. A kényszerű változtatások egyáltalán nem váltak a verseny rovására (leszámítva azt, hogy a legjobb magyar lányokért nem szurkolhatott a publikum), hiszen 38 ország 262 cselgáncsozója lépett tatamira, négy olyan súlycsoport is volt, amelyben negyvennél is többen mérlegeltek. Nagyon erős csapattal érkeztek többek között a dél-koreaiak, az ukránok, a portugálok és a brazilok, éppen ezért igen jó eredménynek számít a mieink negyedik helye az éremtáblázaton. Ungvári Miklós arany- és Kovács Antal bronzérme mellett néhány értékes helyezést is szereztek legjobbjaink, s a fiatalok is beleszippanthattak a felnőtt nemzetközi verseny légkörébe – a szakemberek szerint igen hasznos volt a megméretés, a sikerek erőt adhatnak a folytatáshoz, a hibákat viszont mielőbb ki kell javítani.
A hét végén a női válogatott a leondingi Világkupán vett részt, a mieink közül az ifjúsági Európa-bajnok Baczkó Bernadett szerepelt a legjobban, az UTE dzsúdósa két győzelem és két vereség után a hetedik helyen zárt.A-kategóriás női Világkupa, Leonding (Ausztria)
48 kg: 1. Fukumi (japán), 2. Dumitru (román), 3. Hormigo (portugál) és Marie (francia). Perge Ilona és Csernoviczki Éva helyezetlen. 52 kg: 1. Nareks (szlovén), 2. Ramos (portugál), 3. Savon (kubai) és La Rizza (francia), …9. Kunder Katalin (magyar). 57 kg: 1. Lupetey (kubai), 2. Filzmoser (osztrák), 3. Korval (francia) és Jung He Mi (dél-koreai), …7. Baczkó Bernadett (magyar). 63 kg: 1. D. Gonzales (kubai), 2. Li Bok Hi (dél-koreai), 3. Heill (osztrák) és Pasquet (francia). 70 kg: 1. Ba Jun Hi (dél-koreai), 2. Chisbholm (kanadai), 3. Pricsepa (ukrán) és Laor (izraeli). Köpöczi Anna helyezetlen. 78 kg: 1. Csoj Szu (dél-koreai), 2. San Miguel (spanyol), 3. Laborde (kubai) és Cotton (kanadai). +78 kg: 1. Polauder (szlovén), 2. Duenas (kubai), 3. Csoj Szuk Li (dél-koreai) és Sadkowska (lengyel)