Parasport - Lemondhatnak Athénról

FÜREDI MARIANNEFÜREDI MARIANNE
2003.02.13. 22:15
Címkék
Mint lapunkban beszámoltunk róla, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) múlt heti, berlini tanácskozásán kizárták az értelmi fogyatékos sportolókat a 2004-es athéni játékokról. A döntés előzménye: a sydneyi paralimpia után kiderült, hogy a győztes spanyol kosárlabdacsapat 12 játékosa közül tíz egészséges, ezért a válogatottat utólag megfosztották aranyérmétől. További vizsgálatok következtek, amelyek kimutatták, hogy az érintettek csaknem kétharmada nem olyan mértékben sérült, mint amilyen kategóriában szerepeltek. Az értelmi fogyatékosokat a spanyolok csalása miatt azzal büntették, hogy nem vehettek részt a tavalyi téli paralimpián Salt Lake Cityben, és nem indulhattak az IPC versenyein – illetve a decemberi, argentínai úszó-vb-n úgy szerepelhettek, hogy számukra az nem hivatalos verseny volt. A versenyzők – köztük az értelmi fogyatékos sportolók is – javában készülnek az athéni paralimpiára, ám az IPC határozata nyomán megváltozott a helyzet. Nádas Pált, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökét arról kérdeztük, mire számíthatnak az értelmi fogyatékos versenyzők ezek után."Az IPC-döntés utáni elnökségi ülésünkön megtárgyaltuk a nemzetközi versenynaptárt, és úgy döntöttünk, hogy az INAS-FID (az értelmi fogyatékosok nemzetközi szervezete – a szerző) versenyeit nem vesszük ki a költségvetésből. Ezzel a határozattal versenyzési lehetőséget adunk az értelmi fogyatékosonak, ám azt nem tudjuk, ki finanszírozza majd a részvételüket. Ezek a viadalok, például az atlétikai, az asztalitenisz- és az úszó-világbajnokság vagy a kosárlabda Európa-bajnokság kvalifikáltak volna a paralimpiára. A paralimpián már nem lehetnek ott az értelmi fogyatékosok, de más világversenyeiket azért megtartják” – mondta Nádas. A magyar parasportnak nagy veszteség az IPC döntése, mert biztos érmektől fosztja meg. Csak emlékeztetőül: Sydneyben az értelmi fogyatékos sportolók két arany-, három ezüst- és öt bronzérmet, 72 paralimpiai pontot szereztek.
Legfrissebb hírek

Ferran Torres kihagyja a Barcelona edzését, nagyon közel a PSG-hez – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
11 perce

Xavi nem akarja átalakítani a holland iskolát

Minden más foci
23 perce

Visszavonult Russell Westbrook

Amerikai sportok
33 perce

Emil Nielsen: „Csak a győzelem számít. Semmi más nem érdekel”

Kézilabda
1 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
1 órája

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
2 órája

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
8 órája