Három évtizede a pástokon

Lassan harminc éve kezdődött. Akkor indult egy csodálatos pályafutás, amelyről persze akkor még senki sem tudta, hogy ilyen hosszú és sikeres lesz.
A krónikák szerint a Brassóban élő sportszerető Lázár szülők kézen fogták a másodikos Rékát, és levitték a helyi Tractorul klub vívótermébe, ahol a kislány Piucovici mester irányításával kezdett ismerkedni a fegyverekkel és a különleges vívómozgással.
"Hétéves koromban édesapám vitt el vívni. Előtte semmi más sportot nem próbáltam ki, ám a vívás rögtön megtetszett, és ottragadtam. Aztán hamar jöttek az eredmények is” – eleveníti fel az első lépéseket az egyik legsikeresebb jelenkori vívó, Szabó-Lázár Réka.
Az említett eredményeket felsorolni igencsak hosszadalmas lenne, ezért csak a pályafutás legfontosabb állomásait emeljük ki.

A sportág megismerése és megszeretése után két évvel már harmadik a Szatmárnémetiben rendezett, a kor legerősebb korosztályos versenyei közé tartozó Előre-kupán, 15 évesen pedig már ifjúsági válogatott és Román Kupa-győztes. A nemzetközi mezőny 1985-ben jegyzi meg a nevét, amikor Szabó Réka második lesz a junior-világbajnokságon. Rá két évre már a dobogó tetejéről integethet a mai hazájában, Németországban rendezett vb-n. Ugyancsak 1987-ben már a felnőttek között is megszerzi élete első vb-érmét, a román válogatott tagjaként második lesz a csapatversenyben. Barcelonában az első olimpiai érem is megszületik, ugyancsak csapatban – és ez a "jelenség” végigkíséri pályafutását, ugyanis remek csapatember, egyéniben azonban ritkábban jön ki neki a lépés. Ez alól csak az 1994-es év a kivétel, amikor is Athénban egyéniben és csapatban is diadalmaskodik. Az atlantai olimpia után – újabb csapatezüst – Sydney már nem volt ennyire sikeres: a román válogatott nem jutott ki Ausztráliába, egyéniben pedig Réka a negyeddöntőben egyetlen tussal kikapott a végső győztes olasz Valentina Vezzalitól.
A kitűnő tőrvívó 1993 óta Németországban, Dormagenben él férjével, az ugyancsak brassói Szabó Vilmos egykori válogatott kardvívóval. Mindketten a TSV Bayer utánpótlásedzői – a feleség versenyzői pályafutását sem adta fel, tavaly tagja volt a lisszaboni vb-n bronzérmet nyert román válogatottnak. Gyermekük, Mátyás 11 éves.
– Amióta Dormagenben lakunk, nagyon megváltozott az életem. Azelőtt szinte sosem voltam otthon, versenyről edzőtáborba, edzőtáborból versenyre jártam, Vilivel is kevesebbet lehettem együtt. Innen csak a versenyekre kell utazgatnom, több idő jut minden másra. Persze, nem tagadom, az elején nem volt könnyű, hogy edző vagyok, ugyanakkor én is edzek, de belejöttem – mondja Réka.
– Német tanítványaik vannak?
– Igen. Német gyerekeket oktatok, de én román színekben versenyzek. Tudja, úgy érzem, a német válogatottba nehezebb lett volna bekerülni, no és a román szövetségben számítanak rám. Kicsit furcsa, hogy a csapattársaimmal csak a versenyeken találkozom, no és a világbajnokságok előtti edzőtáborokban vagyunk együtt… Szóval, román állampolgár vagyok, csak letelepedési engedélyünk van, nem kértünk német állampolgárságot.
– Milyen gyakran járnak vissza Brassóba?
– Az első két-három évben még gyakrabban, de ma már sajnos csak ritkán. A nyári vakációk egy részét mindig otthont töltjük, a hat hétből két-három hetet. Ilyenkor a szüleimnél vagyunk, és végiglátogatjuk a rokonokat.
– Milyen az élete Domagenben? Az edzések mellett jut ideje például a háziasszonykodásra?
– Nem vagyok szuperháziasszony, főzni nem nagyon szeretek, de muszáj. Régen nem volt ilyen gondom, ugyanis Mátyás az édesanyáméknál volt, ott evett, nekem csak a sportolással kellett foglalkoznom. Most viszont minden délben, miután megjöttem az edzésről, főzök.
– Mi a család kedvence?
– A húsleves galuskával, azt Mátyás is nagyon szereti. Mostanában kezdek leszokni a magyaros ételekről, mert nincs sok időm bíbelődni velük, no és ilyen idős korban már a vonalakra is ügyelni kell, mert hamarabb felszaladnak a kilók, kerülni kell a laktató ételeket.
– Kisfiuk, Mátyás vette fel a telefont, és hallatszott, hogy szépen beszél magyarul.
– Magyarul beszélünk vele, és otthon is magyarul beszél a mamáékkal. Itt viszont sokat van németekkel, és ez azért hat rá. Egyébként magyarul olvasok neki meséket, és egyes kifejezések kivételével mindent megért.
– Mátyás sportol valamit?
– Vív, kardozik, mint az apja. Négy-öt éve a teniszbe is belekóstolt, de a vívást szereti. Úgy néz ki, lesz folytatója a családi hagyományoknak, követi szüleit a páston.
– A férje már abbahagyta a vívást, de versenybíróként, no és edzőként ma is ott van a nemzetközi viadalokon. Ön meddig tervezi folytatni a pályafutását?
– Már kétezerben, a sydneyi olimpia után abba akartam hagyni, de megkértek, hogy csináljam még egy évig. Az egy évből aztán kettő lett, most pedig már kitartok az olimpiáig, pontosabban jövő áprilisig. Akkor zárul le a kvalifikációs időszak, és kiderül, hogy ki léphet pástra Athénban. Nem lesz tragédia, ha nem jutok ki az olimpiára, hiszen szerepeltem már hármon, de azért megpróbálom.
Mi azért azt kívánjuk Szabó-Lázár Rékának, hogy jusson csak ki az olimpiára.
Hiszen ha már Athénban lett világbajnok, záruljon is ott csodálatos pályafutása!

Az utolsó mohikán

Jánosi Zsuzsa, az 1987-es világbajnokságon aranyérmet nyert csapat tagja, a vívószövetség utánpótlás-igazgatója:
– Egykor együtt versenyeztünk Rékával, és csak csodálni tudom őt, hogy még ma is vív, én viszont már abbahagytam. Azon kevesek közé tartozik, akikkel vívóként is jóban voltam. Igaz, hogy riválisok voltunk a világranglista élén, mégis jó sportbaráti viszony, sőt annál több kötött össze minket. A páston kívül is megtaláltuk a közös nyelvet és a témákat, hiszen mindketten édesanyák is vagyunk, így a gyereknevelésről is tudtunk beszélgetni. A kapcsolatunk ma sem szakadt meg, gyakran találkozunk. Edzőként többször edzőtáborozott nálunk a tanítványaival. Minden tiszteletem az övé, hogy még ma is tartja a formáját, és bár ma már nem tud anynyit edzeni, mint régen, tehetségének köszönhetően továbbra ott van a világ élvonalában.

Bernáth Zoltán, a női tőr szakágvezetője:
– Réka az életben nagyon kedves, barátkozó, a páston viszont teljesen megváltozik, kemény és agresszív lesz. Hangsúlyozom, kemény, de sohasem sportszerűtlen. Egy "kulisszatitok”, amit talán kevesen tudnak, ám jellemző Rékára, hogy a női tőrmezőnyben ő az utolsó, aki francia markolattal vív, vagyis a klasszikus vívás képviselője. Régen így tanították a vívást, ma viszont mindenki belga vagy más néven pisztolymarkolattal vív. Ma marokra fogják a tőrt, a francia markolatot viszont két ujjal kell vezetni, mint a ceruzát, ezáltal sokkal érzékenyebb a pengeérzékelés, ami sajátos stílust ad a vívónak. Nagy kár, hogy ma már nem francia markolattal tanítják a vívást…