Olaszország - Trapattonit előre bírálják

Vágólapra másolva!
2003.02.06. 21:12
Címkék
"A Roma nem érdemelte meg a győzelmet, mert végig mi irányítottunk. Emersonnak volt egy véletlenül beakadó távoli lövése, Cassanónak meg egy szerencsés fejese, és így nyertek kettőegyre.
A fenti nyilatkozat Roberto Mancinitől, a Lazio edzőjétől származik, aki igen nehezen viselte, hogy csapata 2–1-es vereséget szenvedett szerda este az Olasz Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a városi rivális Romától. "Azt elismerem, hogy az első húsz percben a Roma irányított, és hogy a középpályán időnként fölénybe került, de mi mindent megtettünk a győzelemért, ezért is játszottam három csatárral. Akárhogy is történt, semmiképpen sem érdemeltünk vereséget” – fejezte be a nyilatkozatát a fiatal tréner.A Roma háza táján természetesen nagy volt az öröm, de nem sokáig, mert csütörtök reggelre kiderült, hogy Samuel, Candela és Totti megsérült a találkozón, és utóbbi kettő izomhúzódása olyan súlyos, hogy talán pályára sem léphetnek a hét végi modenai bajnokin.A hétvégét nem csak a soron következő bajnoki forduló miatt várja kíváncsian a sportszerető közvélemény, hanem azért is, mert Giovanni Trapattoni szövetségi kapitány szombat délután hozza nyilvánosságra, hogy kiket hív meg a portugálok elleni február 12-i barátságos mérkőzésre.Pillanatnyilag két játékos körül forrnak az indulatok: az egyik Roberto Baggio, a másik Mauro Camoranesi. Előbbit a fél ország szívesen látná újra a válogatottban, utóbbinak a meghívását viszont sokan nem néznék jó szemmel, mert argentin származású. "Az ő helyében én semmiképpen sem húztam volna meg ezt a lépést – jelentette ki Gabriel Omar Batistuta, az Inter argentin csatára Camoranesire utalva. Mint ismeretes, a Juventus argentin származású, de kettős állampolgárságú középpályása igent mondott Trap előzetes érdeklődésére, azaz hajlandó magára ölteni a squadra azzurra kék mezét. – Nem akarom bírálni, mert nem ismerem az indokait, de nem biztos, hogy a legjobb döntést hozta.”Baggio ügyében is érkezett egy bírálat, méghozzá egy igen kemény bírálat. "Elegem van ebből az egész Baggio-ügyből, úgy csinálunk, mintha rajta múlna az olasz labdarúgás jövője – fakadt ki Gianluca Pagliuca, a Bologna kapusa, egykori válogatott játékos, aki szerint nevetséges a Brescia irányítója körüli felhajtás. – Ha már neveket kell ajánlanom a válogatottba, akkor azt mondom, hogy hívják meg Castellinit, aki ebben a pillanatban egészen biztosan jobb formában van, mint Nesta vagy Cannavaro, és hívják meg Nervót, aki a Serie A egyik legjobb középpályása.”Zárásként pedig Pagliuca "odapakolt” egyet Camoranesinek is: "Ha én Argentínában születtem volna, egészen biztosan nem akarnék egy másik ország színeiben játszani. Persze, mindenki úgy dönt, ahogy akar.”Végül pedig egy érdekes hír a másodosztályból: Genovában letartóztattak öt fiatalt, akiknél hamis Sampdoria-bérletet találtak. Mint kiderült, a Serie B listavezetője annyira népszerű a városban, hogy a tavaszi idényre másolják az állandó belépőket.A Perugia–Milan Olasz Kupa-elődöntő lapzártánk után ért véget.
Legfrissebb hírek

Madaras Norbert: Az olimpia utáni évben mindig az újjáépítés kerül előtérbe

Vízilabda
38 perce

Évszázada a versenylovak otthona a Kincsem Park

Népsport
1 órája

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
1 órája

Lőw Zsolt a brémaiak ellen már számíthat Gulácsi Péterre

Német labdarúgás
1 órája

Evezés: eljött a fiatalok ideje

Utánpótlássport
2 órája

Aranyrangadó Győrben: az ETO-nak nyernie kell, az FTC nem kaphat ki

Kézilabda
2 órája

NHL: kilencgólos meccsen szépített a Panthers, egyenlített a Jets

Amerikai sportok
2 órája

NBA: Mitchell 43 pontjával szépített a Cavs, újra előnyben Jokicsék

Amerikai sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik